„Nappal stoppol, port töröl / de este fél kilenc körül / már dáma megint, taxinak int”. A régi sláger óta több mint fél évszázad telt el. Vajon illik ez a szöveg a mai pesti nőre is? Ughy Szabina és Bach Máté portréinterjú-sorozatban mutatják be a pesti nőt, ahogy eddig még soha senki. Sorozatunk első részében Kiss Mariann szakáccsal beszélgetett Ughy Szabina, aztán Juhász Anna irodalmi menedzsert ismerhettétek meg, most pedig a Verebics Katival készült interjút közöljük. Kati festő.

Verebics Kati, festő, Fotó: Bach Máté

Kati az interjúra földig érő, fekete esőkabátban érkezik. Annak ellenére, hogy önarcképei az önmegismerés fékezhetetlen szenvedélyéről árulkodnak, beszéde meglepően szelíd, megfontolt, visszafogott.

Az, hogy egy olyan kávézót választottál, ahol kortárs festők képei láthatók, gondolom nem véletlen.
Nagyon örülök annak, ha egy helyen kiállított képeket látok. Egy időben sokat mászkáltam mindenféle kultkocsmákba. Inspiráltak az ottani emberek. Volt úgy, hogy aktra is sikerült így elcsábítanom valakit. A Gozsdu-udvar, a Vittula, az Ellátó, ezek a helyek egy időben különösen fontosak voltak számomra, mert egybegyűjtik a képzőművészet, a zene és más művészeti ágak alkotóit. Most már kevésbé sűrűn járok el. Nemrég például a Vörösmarty utcai műtermemet azért hagytam ott, mert az alsó szinten egy romkocsmát akarnak nyitni, és az eléggé zavaró lett volna.

Frida Kahlo azt mondta, hogy „Azért festem magamat, mert oly gyakran vagyok egyedül, s magamat ismerem a legjobban.”Te miért saját magadat választod a képeid alanyának?
Számomra a legpraktikusabb alany én vagyok, mivel én mindig kéznél vagyok. Önmagam megfestése sok esetben pedig egy terápia is önmagam számára. Egy 2010-es kiállításom anyagában például olyan önarcképek láthatók, amelyeken festékkel, sárral vagyok bepiszkítva. Majd az ezt követő munkákban szép lassan megszabadultam a szennyeződésektől, ezáltal egyfajta belső megtisztuláson mentem keresztül.

Annak ellenére, hogy többnyire figurális képeket festesz, fontos inspiráció számodra a környezet?
Angliába jártam egy éve. Az ottani táj például iszonyatosan megragadott. Rómában egy hónapot töltöttem ösztöndíjjal, és életre szóló élmény volt. Az a rengeteg rom, a Vatikáni Múzeum szobrászati gyűjteménye, a sok torzó, a Szent Péter téren a húsvéti tömeg, ahogyan a Pápára figyelt, a gyönyörű Falconieri Palota balkonján készített játékos performance-ok a húgommal, és a város forgataga nagy flesh volt és máig hat a munkáimra, a mai napig dolgozom az ottani emlékekből.

És Magyarország, Budapest mennyire inspirál?
Enyingen születtem, amely egy mágikus hely, van ott valami különleges kisugárzása a földnek. Nagyon fontos hely még számomra Dég, mivel az ottani Festetics-kastély területén található Hollandi-házban édesapám rengeteg kiállítást szervezett. Művészek, festők között, például Fehér László, Kas János, Kokas Ignác, nőttem fel. Budapestre térképpel a kezemben érkeztem. Azt hitték, hogy külföldi vagyok. Évekig a Képzőművészeti Főiskola kollégiumában laktam, ami nem volt egy leányálom. A kollégium a Stadionoknál van egy munkásszállóban. Mindig irigyen néztem a mellettünk lévő gyönyörű, ősfás Százados úti Művésztelepet. Viszont nagyon szerettem sétálni a Kerepesi úti temetőben. Mélyen él bennem az az emlék, amikor egy este, kilépve a kollégiumból, elég depressziós hangulatban, kimentem oda sétálni. A csend, az esti fényben megvilágított márványok nemhogy mélyítették volna a lehangoltságot, hanem épp megnyugtattak.

A kollégium után hová költöztél?
Az utolsó évben összejöttem egy zenész fiúval, és itt maradtam Pesten. A Lehel Csarnoknál laktunk. Azt a környéket meg kellett azért szokni, de izgalmas időszak volt. Nagyon szerettem a piacot, ami mindenféle emberek gyülekezőhelye. Oda jár például a XIII. kerületből egy jómódúbb réteg, illetve a VI. kerület környékéről egy kevésbé. Eléggé jóba lettem a hentesekkel is. Sokszor abból a célból vettem náluk mindenféle szerveket, például óriási marhaszívet, hogy beépítsem azokat a munkáimba. Most a VII. kerületben lakom a Rózsa utcában. Szeretem a Városligeti fasort, a Vajdahunyad várát és az egész Városliget. A Hősök tere pedig a múzeumok miatt kedves számomra, de Budapest egy idő után unalmassá is tud válni, és azért sokszor elvágyódom innen. Nemrég találtam egy gyönyörű házikót Nagymaroson, amit kibéreltem, és az alsó szintjét berendezem majd műteremnek. A nyár nagy részét itt akarom tölteni munkával és pihenéssel. A későbbiekben stúdium rajziskolát szeretnek nyitni Budapesten, Nagymaroson és egyszer majd valahol külföldön. A megélhetés miatt addig is elvállaltam egy pincérnői munkát egy elegáns kávézóban. Sok alázat és nagy fizikai munkabírás kell hozzá, de mivel most a piac, a képeladás nagyon leült, muszáj elvállalnom ezt a gyakorlatilag diákmunkának beillő munkát.