„Nappal stoppol, port töröl / de este fél kilenc körül / már dáma megint, taxinak int”. A régi sláger óta több mint fél évszázad telt el. Vajon illik ez a szöveg a mai pesti nőre is? Ughy Szabina és Bach Máté portréinterjú-sorozatban mutatják be a pesti nőt, ahogy eddig még soha senki. Sorozatunk első részében Kiss Mariann szakáccsal beszélgetett Ughy Szabina, ezúttal pedig Juhász Anna irodalmi menedzsert ismerhetitek meg.

Juhász Anna, irodalmi menedzser, Fotó: Bach Máté

Góré, van két kilód? – lép oda hozzánk egy hajléktalan egy budai reggelizőhelyen, amikor épp azt kérdezem Annától, hogyan határozná meg a foglalkozását. – Góré?! – kérdez vissza Anna. – Tessék góré vagyok, egy irodalmi góré – neveti el magát.

Édesapád Juhász Ferenc, napjaink egyik legjelentősebb költője. Épp ezért kissé naivnak tűnhet a kérdés, hogy honnét jön a művészetek és az irodalom iránti elköteleződésed?
Hiszek abban, hogy determinálja az életünket az, hogy hova születünk, milyen országba, milyen helyre, milyen családba. Számtalanszor bebizonyosodott már, hogy akár a jellemünkre, akár a választásainkra ez mekkora hatással van. Én hosszú ideig nem voltam ennyire közel az irodalomhoz, nem volt számomra annyira meghatározó, bár a testvéremmel egy könyvbarlangban nőttünk föl. A szüleim lakásában szinte nincs más, csak könyv. Három sorban, faltól-falig, egymás mellett sorakoznak a könyvespolcok. Belül találhatók a legértékesebbek, dedikált József Attila, Radnóti és társai. Kifelé haladva ezeket követik a legújabb szerzemények. Nyilvánvaló, hogy amikor fiatal vagy, egyfajta lehetőségként ott van előtted a szüleid élete, és hogy mennyire fogod föl, hogy ki az apád, kik azok az emberek, akik minden hétvégén látogatóba jönnek hozzátok. Aztán neked kell eldöntened, hogy mihez kezdesz ezzel.

A fotód Gül baba türbéjénél készült. Miért pont ezt a helyet választottad?
Gyerekkorom kedvenc helyszíne. A türbe pont annyi távolságra volt az otthonomtól, hogy már egy picit elbújhattam, akár titkos találkozókra, akár naplót írni, akár olvasni. Ott nőttem fel a Rózsadombon. Buda az otthonom, mert szép, nyugodt, mesés, romantikus. Pesten megfulladok. Vannak kerületek, ahol például még életemben nem jártam. Hogyha kitennének például a Blaha Lujza tér mögött, akkor azt hiszem, elvesznék.

Gyerekkorodban sokat mesélt nektek édesapátok?
Rengeteget mesélt. Bebújtunk az ágyba, odaült az ágy szélére, és egy csodavilágot teremtett körénk a szavaival. Később a gimnáziumba apu meséi helyett már magamtól olvastam. Azonosultam mindenkivel Anna Kareninától kezdve Bovarynéig. Inkább a felépített világom szereplőivel voltam elfoglalva, mint az osztálytársaimmal, de ekkor még mindig nem volt hivatásszerű az irodalom iránti szeretetem. Igazából akkor történt nagy változás, amikor az egyetem idején kimentem Rómába. A szakdolgozatomhoz kezdetem el kint anyagot kutatni. Életemben akkor kerültem először távol édesapámtól és az otthoni világtól, az irodalom „búrájától”. A távolságnak köszönhetően egyfajta rálátásom lett az egész addigi életemre, az értékekre. Rómában kezdődött el a menedzseri tevékenységem is. Programokat szerveztem a Magyar Akadémián, és amikor hazajöttem, akkor már hivatásszerűen kezdtem foglakozni a művészeti menedzseléssel egy művészeti alapítványnál, amely Farkas István festőművész emlékére jött létre. Utána kerültem át a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületéhez, és egészen eddig ott dolgoztam, hat éven keresztül.

Miért a múlt idő?
Minden dolognak megvan a maga pulzálása, megvan mindennek az ideje az életünkben. Fontos, hogy a művészet menedzselése területén dolgozó emberben legyen alázat a közönség iránt és a szakma felé. Másodsorban szükséges a tapasztalatgyűjtés, illetve a folytonos megújulás. A fejlődés mindig csak a megújulás útján jöhet. A MKKE-ben hat év volt, és most váltanom kell.

Hogyan lettél a Hadik Irodalmi Szalonjának háziasszonya?
A Ménesi úton lakott a nagymamám. Ez az utca merőleges a Bartók Béla útra, ahol a Hadik Kávéház található. A nagymamám halála után, 2006-ban, odaköltöztem a testvéremmel ebbe a lakásba. Minden nap ott mentem el a renoválás alatt álló Hadik mellett. Tudtam a történetét, irodalomtörténeti jelentőségét. Évekig néztem, hogy újítják, szépítgetik. 2010 környékén egyre inkább éreztem, hogy valami hiányzik az életemből. Hosszú ideje őriztem, építettem magamban egy művészeti szalon ötletét. Nálam elhivatottabb nem volt ezen a területen senki. Rengeteg felolvasásra jártam, és sokat gondolkodtam azon, hogy miért jók, vagy épp miért rosszak, akár unalmasak ezek az estek. Komolyan foglalkoztatott, hogy az itthoni szokás, a kialakult módszerek által hogy hat rám az az ember – író, költő, művész –, akinek az estjén ülök, mi az a módszer, amivel új embert lehetne bevonni a művészetek körébe, amikkel népszerűsíteni lehet az irodalmat. Épp amikor erről beszéltem az egyik kolléganőmnek, felhívta a figyelmem egy pályázatra, amelyet pont hasonló tevékenységek támogatására írtak ki. A Hadik Kávéház abban az időben nyitott, megkerestem őket, és mivel nagyon megtetszett nekik az ötletem, befogadtak. Bevallom, az elején csak kevesen hittek abban, hogy az összművészeti szalon-teremtő ötletemnek ekkora sikere lesz. De a „marketing” azt gondolom, az irodalomra is érvényes: akár fogkrémről, autóról vagy irodalomról van szó, a lényeg az, hogy sokszor, a lényeget kiemelve, sokféleképpen mondjuk el. És igazam lett. Már az első alkalommal közel nyolcvanan jöttek el.

Rómában jártál felolvasásokra?
Mindenféle művészeti eseményre eljártam. Én ugyanis a művészetek együttállásában hiszek. Abban, hogy képzőművészet, a zene, az irodalom, a tudomány, minden egybefügg. Pontosan ezt láttam otthon is. Nálunk nem csak írók ültek a vendégek között, hanem ott ült Csányi Vilmos etológus, Marx György fizikus, Konok Tamás festő, s persze irodalomtörténészek, költők. Széleskörű társaság volt, és mindig, mindenki hozzá tudott tenni valamit a beszélgetéshez. Hiszek abban, ha egy kort akarunk látni, akkor azt leginkább a művészei és a kultúrája által lehet. Mindig kiderülnek az összefüggések: annak a festőnek a képére hatással volt ennek a költőnek a verse, akinek a versére hatással volt annak a zeneszerzőnek a zenéje. Az olaszok imádják a nagyon megrendezett, maníros eseményeket, ahol mindenki kiöltözik, ahol látványosan hódolhatnak a művészeteknek. Ha itthon kiállna valaki úgy, mint ők, akkor mindenki azt hinné, hogy ez egy hamis kép. Meg kell találni, hogy melyik országban, mi működik. Magyarországon szerintem a közvetlenség. Mi a Hadik Irodalmi Szalonban teltházakat produkálunk. Persze ehhez az is hozzájárul, hogy ezek az estek ingyenesek. Nekem fontos az, hogy a vendég a kávé mellé megkapja azt a magaskultúrát is, amit a sorsom, Édesapám-teremtette és megismert világ által meg tudok mutatni. Hogyha én ebbe beleszülettem, és nem vagyok alkotó ember, akkor hiszem, hogy nekem így kell átadnom a kultúrát.