Angelina Jolie melleltávolító műtéten esett át

Borítókép: Angelina Jolie melleltávolító műtéten esett át
Levetetni vagy sem? Te mit tennél hasonló helyzetben?

Angelina Jolie a New York Times-ban adta a világ tudtára, hogy az elmúlt hónapokban megdöbbentő beavatkozásokon esett át: kivetette a petefészkét és eltávolíttatta mindkét mellét. A 37 éves színésznő azért döntött így, mert az orvosok egy olyan hibás gént (BRCA1) találtak nála, amely miatt 87 százalék az esélye a mellrákra és 50 százalék a petefészekrákra.


Fotó: Pinterest

A színésznő, aki három saját és három örökbefogadott gyermeket nevel, megkapó írásában kitér arra is, hogy édesanyja, aki 56 évesen hunyt el, tíz évig küzdött a gyilkos kórral. „Gyakran beszélgetünk „anyu anyukájáról”, és azon kapom magam, hogy a betegségről magyarázok nekik, ami elragadta őt tőlünk. Megkérdezték tőlem, hogy velem is megtörténhet-e ez, és mindig azt mondtam nekik, hogy ne aggódjanak, de az igazság az, hogy hibás gént hordozok, a BRCA1-et, ez pedig nagyban megnöveli az esélyeimet a mell- vagy a petefészekrákra" – olvasható a bejegyzésben.

Jolie azt írja, azért osztotta meg a világgal a vele történteket, mert szeretné, ha az emberek tanulnának a példájából. A színésznő írása futótűzként terjedt végig a világhálón néhány óra alatt.

Lapozós verzióban a Mellbevágva című könyvünk - kattints érte ide!

Sokan csodálják ereje és bátorsága miatt, mások azt írják, hogy óriásit nőtt a szemükben. „Kórházi ápoló vagyok. Higgy nekem, helyesen cselekedtél, csodálom a bátorságodat. Ma valószínűleg életeket mentettél ezzel az írással” - olvasható a cikk alatti kommentek között. „Az édesanyád büszke lenne rád” - kommentálta a cikket egy másik olvasó.

Van, aki szerint azonban túlságosan drasztikus módszerhez folyamodott: "Nem hiszem, hogy jó lépés volt. Maradt 13, illetve 50 százalék, hogy sosem kapja el a kórt" - írja egy kommentelő. "És ha a családban sokkal gyakrabban előforduló szívbetegség vagy egyéb érrendszeri betegség "fenyeget"? Operáltassam ki a szívemet és az ereimet? Esetleg az agyamat, nehogy ne adj Isten szélütés érjen? Szerintem sokkal célravezetőbb a rendszeres szűrővizsgálaton való részvétel, az egészséges életmód és a lehető leghatékonyabb pozitív gondolkodás" - így egy másik hozzászóló.

Szerinted helyesen döntött a színésznő? Ismersz olyat a környezetedben, aki hasonlóan cselekedett? Te mit tennél ilyen helyzetben? Várjuk a kommenteket!

Update: Mindent a BRCA1-ről - interjú Dr. Dank Magdolnával, a Semmelweis Egyetem docensével az eset kapcsán. Kattints érte ide!