Nyaralás másképpen: gondoltad volna, hogy így is lehet?

Borítókép: Nyaralás másképpen: gondoltad volna, hogy így is lehet?
Önkéntes munka és nyaralás: így köthetjük össze a kellemest a hasznossal!

A felelős vakáció fogalma tőlünk nyugatra már régóta ismert, és szerencsére itthon is egyre többen kedvet kapnak hozzá. A lényeg, hogy utazásaink alkalmával nem passzív turisták vagyunk, hanem megpróbálunk valamilyen mértékben részt venni az ott élők életében és segíteni nekik. Ezért kaphatunk cserébe szállást, ellátást, de még nagyobb adomány, hogy bepillantást nyerünk egy másik kultúrába és életformába, gyakorolhatjuk a nyelvet és tehetünk valamit azért, ami a szívügyünk.

Akik mások életébe kóstolnának bele
A felelős vakáció egyik fő célja, hogy részt vegyünk a helyi közösség életében. Ezt úgy tehetjük meg, ha ottaniaknál lakunk, velük eszünk és részt veszünk amindennapjaikban. A HelpX, a Workaway és a WWOOF (World Wide Opportunities on Organic Farms) adatbázisaiban több ezer ilyen lehetőség közül válogathatuna. A legtöbb helyen ingyenes a szállás és a háziakkal elfogyasztott étkezés, ezért cserébe napi 3–6 óra segítséget várnak el, tanulhatunk az organikus kertészkedésről és a bió életmódról, a szabadidőnkben pedig bejárhatjuk a vidéket.

Készülődés
Az ilyenfajta nyaralás felelősséggel is jár, ezért érdemes jóval korábban, akár fél vagy egy évvel előbb elkezdeni a szervezését, és alaposan átgondolni, hogy mire vállalkozunk.
• A pihenésünkre szánt idő egy részét munkával fogjuk tölteni. Érdemes tehát olyan elfoglaltságot választani, amiben hiszünk és tényleg szívesen végezzük akár több napon át.
A legtöbb munka a szabadban zajlik, így ki leszünk téve az időjárásnak. Legyünk erre lélekben és felszerelésünkben is felkészülve.
• Érdeklődjünk, hogy szükséges-e nyelvtudás és milyen szintű.
• A munkákhoz általában nem kell előzetes szakképzettség, az alapvető tudnivalókat meg fogják osztani velünk.
• Bár mindenhol van szabadnap, az idő nagy részét másokkal együtt fogjuk tölteni, közösen fogunk étkezni, alkalmazkodnunk kell hozzájuk.
• Érdemes a kiválasztott projektről minél részletesebben egyeztetni: mit várnak el tőlünk, mit kell magunkkal vinnünk, mi van benne az árban?
• Amikor a megérdemelt szabadidőnek eljön az ideje, vegyük igénybe, akkor is, ha senki nem szól külön.
• Az önkéntes munkát abba lehet hagyni a megbeszéltnél előbb, ha nagyon nem megy, de szerencsére ez ritkán fordul elő.
• Egyes munkáknál kikötnek alsó korhatárt, de van, ahova gyerekes családokat is szívesen várnak, erről érdemes előre tájékozódni. A gyerekek nagyon élvezik az ilyen programokat és sokat tanulnak belőle.

A francia Loire völgyébe például családostul is mehetünk: egy háromgyerekes angol család birtokán kerti munkát, kisebb felújításokat kell elvégezni. Egy két hálószobás mobil házban lakhatunk, munka után pedig irány a 10 percnyi autóútra lévő Chateau Gontier városka és lenyűgöző kastélya a Mayenne folyó mentén. Cataniában egy olasz család hol a városban, hol az Etnán lévő nyaralójában, hol szicíliai farmján tölti az idejét, és mindhárom helyen fogadnak önkéntes segítőket.

Alapvetően kertészkedést, apró házfelújítási munkákat kérnek, de mivel a feleség, Simona könyvkötőként dolgozik, szívesen veszi, ha valaki ebben is csatlakozik hozzá néhány órára. Isztambulban egy Waldorf-óvodába keresnek alkalmi segédtanárokat, gyerekfelügyelőket, akik agyerekek családjánál szállnak meg, ellátásban és vendégszeretetben részesülnek. Angliában egy történelmi hajón lakhatunk, és segíthetünk a felújításában. A hajó néhány percre horgonyoz Colchester történelmi belvárosától és 12. századi kastélyától. De Magyarországon is kipróbálhatjuk a munkáért nyaralást. Kecskemét közelében Claudia egy kis vendégházat vezet és lovas túrákat szervez. Napi 5 óra segítségre van szüksége, és olyanokat vár, akik szeretik a lovakat és a madarakat.
Még több lehetőség: helpx.net, workaway.info, wwoof.hu

Akik az állatokat védik
Akik elkötelezett állat- és természetbarátok, azoknak nagy élmény, ha egy veszélyeztetett faj gondozásában vehetnek részt. A brit RSPB madárvédő egyesületnél 40 természeti rezervátum több száz önkéntes munkalehetőségéből lehet választani, az időtartam egy héttől fél évig tarthat. Cornwallban a csodaszép Lizard félszigetre több mint 100 év után tért vissza és kezdett költeni a havasi csóka. Az önkéntesek váltott műszakban, napi 24 órában biztosítják a fészekrakó helyek felügyeletét, de angolul jól beszélők a látogatók tájékoztatásában is segíthetnek. Csak a madarak és a természet szeretetére van szükség, cserébe szállást kapunk, és olyan helyekre is eljuthatunk, ahova a látogatók nem mehetnek be. (Rengeteg hasonló lehetőség itt: rspb.org.uk/volunteering)

A horvát Lošinj szigeten a palackorrú delfinek megfigyelésébe kapcsolódhatunk be 12 napra. A kutatók mellé beosztott önkéntesek egy-egy delfin felbukkanásakor feljegyzéseket készítenek, ezzel segítve feltérképezésüket és védelmüket. 735 font a program költsége, ezért szállást és élelmiszert kapunk, és naponta érdekes előadásokat a tengerbiológiáról. A heti egy szabadnapon pedig felfedezhetjük a szigetet. Hasonló feltételekkel farkasok nyomába eredhetünk Szlovákiában, vagy medvelesre indulhatunk Svédországban. Ilyen és hasonló lehetőségek közül itt válogathatunk: workingabroad.com

Akik a kultúrát keresik
Kulturális örökségünk fenntartásához is hozzájárulhatunk nyaralással egybekötve. A francia Rempart évente több mint 200 önkéntes tábort (chantier) szervez, ahol a résztvevők 25 százaléka külföldi (némi francia nyelvtudás szükséges). A táborok 2-3 hétig tartanak, és általában heti 35 óra munkát várnak el, ami kastélyok, apátságok, várromok karbantartásából áll, de van, ahol régészeti munkában vehetünk részt. Előzetes szaktudás nem szükséges hozzá, mivel az önkéntesek tapasztalt szakemberekkel dolgoznak egy csoportban. A szabadidős programokat magunk is szervezhetjük, de az egyesület is ad hozzá tippeket, és acsapat sokszor ilyenkor is együtt marad. Ezen az oldalon kereshetünk a táborok között (franciául): rempart.com

Így spórolhatunk
Még ha a szállás és ellátás nem kerül is semmibe, az utazásért fizetnünk kell, sőt, bizonyos esetekben az önkéntes programért is. A következő tippek segíthetnek abban, hogyan szedjük össze a rávalót.
• Oda- és hazautazáshoz keressünk útitársakat, hogy megoszthassuk az útiköltséget. Az oszkar.com, utazzunkegyutt.hu, telekocsi.eu oldalakon egyszerű regisztráció után saját autónkba kereshetünk utasokat vagy mi jelentkezhetünk utasnak.
• Ha idejében kezdtük a szervezést, a diszkont légitársaságoknál még jó áron foglalhatunk repülőjegyet. (ryanair.com, wizzair.com)
• Mivel általában jó cél érdekében önkénteskedünk, a barátoktól, ismerősöktől is könnyebb rá hozzájárulást kérni közösségi finanszírozás keretében. A angol nyelvű oldalon néhány lépésben készíthetünk adománygyűjtő kampányt, amelyben bankkártyával vagy PayPal-en bárki tetszőleges összeggel járulhat hozzá a projekthez. Hasonló elven működik a magyar kezdheted.hu.
• Úgy is gyűjthetünk, ha minden születésnapra, karácsonyi ajándékba egy tetszőleges hozzájárulást kérünk önkéntes projektünkhöz.

A dél-olasz Puglia kies tájain többemeletes, föld alatti templomok bújnak meg, amelyek hihetetlenül szép freskókat rejtenek. Ezeket 1350 és 1650 között kézzel faragták a mésztufába, ám a következő századokban állapotuk sokat romlott. AMessors csoport azon fáradozik, hogy ezt a felbecsülhetetlen értéket visszaállítsa és megőrizze. Ennek keretében szervez háromhetes önkéntes workshopokat, ahol megmutatják a különböző ásatási, festési, restaurálási technikákat, majd a helyszínen ki is próbálhatjuk tudásunkat. (Előzetes szakképzettség nem szükséges.) A háromhetes program ára 2200 euró, amiben benne van a szállás, az étkezés, a felhasznált anyagok és a kulturális programok belépővel. Ez és még sok más restaurálással kapcsolatos önkéntes lehetőség itt: adventuresinpreservation.org

A következő oldalon egy nyaraló és egy magyarországi fogadó szervezet történetét olvashatod. Lapozz!

--pagebreak--

Levendulaszedés Franciaországban
Hűse Emese Írországban ismerte meg az önkéntes nyaralás fogalmát.
“Miután hazajöttem, iskolában vállaltam állást, majd a nyári szünetben izzadni kezdett lábam alatt a talaj. Kipróbáljam? Naná! Legyen mondjuk Franciaország. Levendulát akarok szedni egy csöndes kis francia faluban, bagettet akarok reggelire és éjfélig eltartó vacsorákat, ahol sajttal és borral váltjuk meg a világot.


Fotó: Fred Mast/500px.com

Ilyen feltételekkel kerestem fogadószervezetet, és találtam is napokon belül egy családot, akik egy gite-et (afféle falusi turizmus keretein belül működő vendégházat) üzemeltettek egy kis faluban, Dél-Franciaországban. A család tapasztalt házigazda volt, velem együtt egy francia-marokkói egyetemistát és egy osztrák kamaszt fogadtak. Reggel megbeszéltük, mi a teendő, és indult mindenki a dolgára. Délelőtt 1-2 óra kertészkedés, gyomlálás, miegymás, majd konyhai kisegítés, mert a szakácsönkéntes 12-re már kezdett kétségbeesni, hogy nem készül el időben. Az önkéntes munkához hozzátartozik egymás kisegítése, kérés nélkül is. Ettől is szép. Délben hosszú ebéd, majd pici szieszta: a lustábbak szunyáltak, az aktívabbak elmentek sétálni a faluba, vagy fürdeni a folyóhoz. Délután folytatta ki-ki a neki kiosztott vagy általa fontosnak tartott munkát, vagy ha nem volt ilyen, akkor szabadprogram következett. Én előszeretettel fedeztem fel a környéket biciklivel. Nem haladt olyan gyorsan, mert előtte általában meg kellett javítanom a biciklit, vagy megvárni, míg valaki hazagurul vele. De ráértem. Csodálatos élmény volt a Pireneusokkal a háttérben, levendulamezők között bicajozni, kis falvakon át, pergő francia beszédet hallgatva. Néha elmentünk a családdal és a vendégekkel kirándulni, túrázni, nagybevásárlást intézni a piacra. Persze tudom, sokan mondhatják, hogy nem kell ezért külföldre menni, de én azt mondom, igenis kell! Ezért kell csak igazán!”

Beszélgetés Kádár Tímeával, a cikk szerzőjével és utazási szakértővel a SuperTV2-n. Kattints ide és nézd meg a videót!

Dolgozz a tanyán
Arnoldné Óré Zsuzsanna, a Csongrád megyei Pusztaszeren található Pipacs Tanya háziasszonya lelkesen mesél az önkéntesek fogadásáról. “A világ minden tájáról érkeznek hozzánk: katalán, amerikai, német, svájci, francia, kanadai, spanyol, tajvani, holland, angol és természetesen magyar segítőink is akadtak. Általában 1-2 önkéntest fogadunk egyszerre, de néha másként alakul. A munkaidőt nem mi szabjuk meg. Legalább 6 óra segítséget tüntetünk fel a szállás és étkezésért cserébe.


forrás

Mi előre meg szoktuk beszélni velük, hogy a 6 óra a minimum, maximalizálva nincs a munkaidő. Amihez kedvük van és segíteni szándékoznak, tudnak, bírnak, mi azt szívesen vesszük. Éppen ezért nem figyeljük állandóan az óránkat, részben az ő lelkiismeretükre bízzuk. Persze az azért feltűnik, ha valaki olcsó nyaralásként fogja fel ezt a rendszert és azt szóvá is tesszük, ha nekünk nem felel meg, ahogyan a munkához állnak. A munka nagyon sokrétű, de főleg az állatok körüli teendőkben és a gazdálkodásban számítunk rájuk. Ezen kívül befőzésben, házimunkában, javítási munkálatokban, építésben is segítettek már. Az étkezéseink közösek. A szállásuk változó: ha éppen nincs vendég a vendégházban és az idő nem alkalmas sátorozásra, akkor az a ház a rendelkezésükre áll. Ha az idő jó, sátraznak, illetve tavaly egész évben nálunk állt egy echós szekér, amiben kényelmesen elfértek.”

Szöveg: Kádár Tímea, fotó:Éva magazin /Europress, adventuresinpreservation.org