Emlékszem még Laci bácsira, aki kemény karate edzéseivel rettegésben tartott egy tucat kisgyereket. Testvérem is közéjük tartozott, aki akkor kevéssé kedvelte edzőjét, de úgy vélem, a sport szeretetét neki köszönheti. Én akkoriban még nem éreztem vágyat a küzdősportok iránt, ami nem csoda, hisz csak 6 éves voltam.

Most azonban végre eljutottam a már sokat emlegetett önvédelmi órára, amit ketten tartottak és – bár közelébe se kerültem Laci bácsi ügyességének –, azt hiszem, sok újat tanultam.
Szokatlan volt a jóga órák után egy teljesen más közegben mozogni: itt egy kis létszámú csoport edz, akik már kezdenek összeszokni. Kicsit olyan a Millenáris Park hátsó részében eldugott edzőterem és óra hangulata, mint a vidéki sportcsarnoknak, ahová tornázni jártam a ’80-as évek végén. Padok az öltözőben, szivacsok szépen sorban a padlóra helyezve és vakító fény. Itt nem a külcsíny a lényeg, nincs se szauna, se gőzkabin, de még szekrény sincs, ellenben adott egy közösség, ahova jó járni, valamint két szimpatikus, fiatal edző, akiktől új dolgokat tanulhatsz, amik később talán abban is segíthetnek, hogy vészhelyzetben megvédd magad. Egy rövidebb bemelegítés után végig kellett bukfencezni a termen. A bukfenc szótol megtorpantam és egy kicsit leizzadtam: olyan régen csináltam már, mint amilyen régen dauerolva volt a hajam (igen, tudom, de fiatalság, bolondság!). Megráztam magam, és amikor már az Erő is velem volt, véghez vittem ezt a bonyolult mozdulatsort. Aztán elérkeztünk ahhoz, amit én már annyira vártam: elkezdtük gyakorolni a különböző ütéseket és rúgásokat, kivédeni egy esetleges támadást. Kristóf, az egyik oktató, (aki több éve kung-fuzik) mindent részletesen elmagyaráz, akár többször is megmutat egy gyakorlatot, közben pedig Lillával együtt kijavítják, ha pl. nem tartod helyesen a kezedet. Nagyon tetszett, amikor a velem szemben álló partnerem a combjához tartott egy vastag párnát, amit teljes erőből kellett egymás után többször megrúgni. Gyakorlat közben elmondták, hogy pár edzés után már párna nélkül fogjuk végezni ezeket a rúgásokat. Így modelleknek, kifutóra vágyó leányzóknak nem ajánlanám, mert egy-két zöld folt garantált.
A 90 perces óra végén levezetésképpen erőnléti gyakorlatokat végzünk, mint a felülés, fekvőtámasz és társaik. Bár nem volt izomlázam másnap, és feleannyira sem izzadtam meg, mint a jógán, felfrissülve és feldobódva hagytam el a termet. Ajánlom azoknak, akik szeretnék megtanulni, hogyan védhetik meg magukat egy támadóval szemben, vagy csak az egész heti feszültséget akarják levezetni péntek esténként egy jó hangulatú edzésen. Gondoltam, hétvégén otthon letesztelem a karatéra járó bátyámon, hogy mit tanultam, de – hiába minden vagányságom – sikerült 2 másodperc alatt pofon vágnia. Arra hivatkozva, hogy nem „szabályosan” állt meg előttem és különben is, így nem lehet verekedni, otthagytam. Apu kinevetett és azt mondta: "Nah, leányzó ezt még gyakorold inkább, és addig ne incselkedj a bátyáddal."

Lilla, a másik edző fiatal kora ellenére több éve jiu-jitsuzik – kisgyerekeknek tart judo órákat, ugyanitt. Lehet vinni a kis „rohangálókat”, hogy felesleges energiáikat hasznosan kössék le, és közben tanuljanak is.

Érdekel az önvédelmi edzés? Katints a részletekért: www.szakura.hu!

Fotó: Vollmuth Krisztián