Cigányok ovija

Cigányok ovija

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

N

Nekem a cigány jobban tetszik, mint a roma, mert az nem olyan óvatoskodó. Én cigány vagyok, és kész. a gyerekek is tudják, hogy ők cigányok, nevezd csak te is cigány ovinak – mondja Debre Krisztina, az óvoda dolgozója. nem én vagyok az első, akit kénytelen kijavítani. 
PALOTAI BORI írása


Azt mondja, vele az iskolában csak a fiúk barátkoztak. Nem csodálkozom, nagy barna szempár, sötét haj, csinos lány, nagyon. De – mondja – nem emiatt fordultak el a lányok. Elsőben a szülőin a többi szülő látta az anyámat, valamelyik kislány anyja azt mondta otthon a gyereknek, hogy a Kriszti anyja olyan fekete, mint az ördög, és ezt a gyerek az iskolában mindenkinek szétkürtölte. Hát ezért. Felső tagozatban új osztályfőnököt kaptak, kérte, írjam le a nevét: Kapuvári Györgynek hívják. Kriszti azt mondja, neki köszönheti, hogy szárnyalni kezdett. – Végre azt éreztem, hogy cigány létemre magyar vagyok, és én is jó vagyok valamiben. 
A gimibe már úgy érkeztem, hogy tudtam, ki vagyok, és büszke voltam arra, hogy Kalyi Jagot hallgatok. – Temperamentumosan, gesztikulálva beszél arról, hogy szerinte a szülő mellett beláthatatlanul sok múlik a pedagóguson. – És ezt ma alig látják át a tanárok – teszi hozzá.

Egy Széchenyi kerestetik
Az óvodát – Magyarország egyetlen cigány nemzetiségi óvodáját – a Kovács Zoltán Alapítvány működteti. Elszégyellem magam, biztos tudnom kellene, ki volt Kovács Zoltán. – Ne fáradj – Kriszti nevet –, ő a nagybátyám. Gyógypedagógus volt, de nagyon hamar, harminchárom évesen meghalt. Anyámmal együtt, ketten testvérek, álmodták meg ezt az óvodát. Kriszti anyja tanítónő, ahogy fogalmaz, „rendes” iskolában dolgozott. Mindennapos tapasztalata volt, hogy azok a cigány gyerekek, akik nem jártak oviba, már behozhatatlan hátránnyal kezdik az iskolát, ha otthon nem kapnak eleget. Nagybátyja ugyanezt tapasztalta egy kisegítő iskolában, ahova sok olyan cigány gyerek szorult, akit a „rendes” iskolába fel sem akartak venni az otthonról hozott – és óvoda hiányában kompenzálatlan – hátrányok miatt.
– Arról álmodtak, hogy csinálnak egy ovit, ami csak annyit vár el a szegény, nagyon rossz helyzetben lévő szülőktől, hogy hozzák el a gyereket. Nem kell fizetni semmiért, a gyerekek kapnak enni, foglalkoznak velük, nevelik őket – meséli Kriszti. Az ovi létrejöttét a nagybátyja sajnos már nem érhette meg. Az óvodát Kriszti anyja és nem cigány apja hívta végül életre. Kriszti ma önkéntesként ennek az intézménynek a gazdasági vezetője. – Gazdasági vezető, úgy hangzik, mint aki számolja a pénzt. Nálunk ez a munka azt jelenti, hogy összekalapozzuk a működéshez szükséges pénzt, ami legtöbbször pont annyi, hogy év végén már soha nem marad számolnivaló. – Krisztinek tényleg nincs könnyű dolga. Az étkeztetés teljes díját, a dolgozók bérét és közterheit kell előteremteni, és erre rezsivel együtt soha nem elég az a havi 1 millió 200 ezer forint, amit normatívának kapnak. Így aztán Kriszti – ahogy mondja – minden év végén elindul megkeresni a modern kori Széchenyit. Még nem találta meg. – Ami mindenkinek a közös érdeke, azt nagyon nehéz és nem is tudom igazán elmagyarázni. Azt, hogy a mai szegények, legyenek cigányok vagy magyarok, akkor nem lesznek a társadalom terhére, ha gyerekkorukban útravalót kapnak az élethez, amivel felnőttkorukban el tudják magukat tartani – látszik, kész a mondanivaló, mégis kicsit keserűen mondja. Pedig vitatkozni ezzel aligha lehet.
Az oviban Kriszti apján kívül minden dolgozó cigány. Ők zömmel az első években idejáró gyerekek szülei. Munkanélküli szülőkből lettek dadusok, takarítók, konyhások. Sokuknak az ovi lett az első munkahelye. Többen azóta iskolába is járnak, Kriszti szülei tanulnak velük, hogy mindegyiküknek sikerüljön.
Harmincnyolc gyerek jár a csepeli cigány oviba. Nyolcvan százalékuk cigány, húsz nem az. – Leképezzük a szegényekről készült hivatalos magyar statisztikát ezzel az aránnyal – teszi hozzá Kriszti. Meséli, hogy sok idejáró gyerek családja konténerben lakik, mások az anyaotthonból jönnek be mindennap a gyerekükkel. – Úgy foglalkozunk velük, hogy azzal számolunk: otthon már nem nagyon lesz senki, akivel mondókákat mondanak vagy énekelgetnek. Ha az egyik gyerek piszkosan jön, azt megfürdetjük, ha valamelyiküknek nincs cipője, én a barátnőimtől mindig minden kinőtt ruhát elhozok, abból öltöztetjük fel. Ha valamelyik gyerek sokáig nem jön, ahhoz elmegyünk, és ha kiderül, hogy beteg, de nincs gyógyszere, megvesszük neki, hogy meggyógyulhasson. – Így működik Krisztiék ovija.

Egészséges érzelmi élet
Délután nemcsak az ovisok vannak itt, hanem visszajárnak az innen elindult iskolások, nekik Kriszti szülei tanodát tartanak fenn, segítenek, nehogy lemaradjanak vagy kimaradjanak. – Muszáj – mondja –, mert itt eldől minden, és már nincs több út, amin továbbmehetnének, hogy jó életük legyen. – Kriszti hangja ellágyul. – Nehéz megérteni, hogy ezeknek a gyerekeknek sem rossz otthon, őket is szeretik, nagyon is, csak az írástudatlan szülők nem képesek nekik azt megadni, ami nekünk, írástudóknak magától értetődő, hogy mesélünk, hogy továbbítjuk, amit tanultunk, tapasztaltunk, láttunk a világból. – Kriszti meséli, hogy amikor az egyetemen pszichológiát hallgató párjának gyerekrajzot kellett elemeznie, az egyik most már iskolás kisfiú munkáját vitte be az előadásra. Annak ellenére, hogy a gyerek hat testvérével él összesen húsz négyzetméteren, a szemináriumi csoport valamennyi rajza közül az övé tükrözte a legegészségesebb érzelmi életet. – Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a gyerekeknek nincs más problémájuk, csupán azt, hogy szegénységben élnek, és ez a fokú szegénység már igenis elválaszt az élettől – magyarázza Kriszti.

Világnyelv
A oviban cigány nyelven is van foglalkozás. – A cigány világnyelv – mondja Kriszti mosolyogva, és hozzáteszi. – Ha nem használják is, abból biztosan nem lesz káruk, hogy a Bóbitát cigányul is tudják, nem csak magyarul. Játszanak, mondókáznak, drámáznak cigányul is és magyarul is. – Amúgy pedig ugyanúgy telik el a napjuk, mint bármelyik másik óvodásnak az országban. A cél az, hogy iskolaéretté váljanak, és képesek legyenek többre vinni, mint amit otthon látnak. – Ha belegondolunk, ez semmilyen helyzetben nem könnyű. Nehéz okosabbá válni, mint az apánk vagy az anyánk, és milyen nagyon nehéz akkor, ha a szülők analfabéták, és már az oviba alig tudják beíratni a gyereküket.
Anya, apa és lánya jelképes jövedelemért dolgoznak az oviban. Vajon mi ad nekik örömöt? – Igazi sikernek éljük meg az összes gyereket, aki nem kisegítő iskolába kerül, aki nem morzsolódik le, hát még azokat, akik nálunk voltak ovisok, és most kezdték a középiskolát – meséli Kriszti, de már mennie is kell.
Rohan, mert egy cég csapatépítő tréning gyanánt lefesti a hétvégén az ovi kerítését, és még meg kell vennie a festéket. – Muszáj, mert látom, hogy jó, amit csinálunk. Az kell, hogy a gyerekek megértsék és megéljék, hogy érnek valamit az életben, és helyük van a sokféle magyarságban. Ők is magyarok, tudják, ki az a Petőfi Sándor, tudják a Nemzeti dalt is, csak emellett még azt is tudják, hogyan mozogjanak cigány zenére. – Azzal már el is rohan. Nézek utána. Nézek rá. Felnézek rá.

Fotó: Molnár Zoltán. Éva, 2009. július. Minden jog fenntartva.
Tovább olvasok
Napi horoszkóp december 14.: a Vízöntők ügyei pozitív irányba haladnak, a Halakra ráférne egy kis lazítás

Ma is érdemes elolvasnod a horoszkópod, hisz ismét izgalmas üzeneteket küldtek a csillagok!

Itt a január–februári Éva magazin!

Nézd meg, mit ajánl téli lapszámunkból a főszerkesztő, Pócsik Anita.

Kövess minket

ÉVA MAGAZIN 10 LAPSZÁM

Csak 3475 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem