Mióta szereted a lovakat?
A szüleim mesélték, hogy kétévesen felkéredzkedtem egy ló hátára. A kedvenc játékom is a hintalovam volt: tízévesen alig bírtam tőle megválni. Már fiatalon lejártam a közeli lovardába, ahol trágyázás, csutakolás fejében ingyen lovagolhattam. A húszas éveim elejéig, amikor Mohácsról Budapestre költöztem, komolyan lovagoltam.

Középiskolásként minek készültél?
Növényvédő, növénytermesztő technikusi szakon végeztem, de aztán informatikusnak tanultam tovább Szekszárdon, majd Budapesten. Akkoriban ez volt az egyik legdivatosabb szakma, amezőgazdaságban pedig egyre kevesebb lehetőség kínálkozott.
Könnyen feltaláltad magad a fővárosban?
Nehéz volt, de jól éreztem magam. Egy kisebb, majd egy nagyobb informatikai cégnél dolgoztam, albérletben laktam, jól kerestem, belekóstoltam az üzleti életbe. A multicégnél töltött néhány év után egy volt kollégámmal saját céget alapítottunk, és azon túl, hogy jól megéltünk az ügyviteli szoftverek fejlesztéséből, egy nagy projektet is megvalósíthattunk – komolyzenei kottaíró szoftvert terveztünk, ami igazán nagyszerű, inspiráló munka volt. Több évig dolgoztunk rajta, és mire készen lett, jól el is fáradtunk. És anagyobbik kisfiam is úton volt már...

Ajándék a páromtól: Az ékszerekben is csak az egyszerű, letisztult formákat szeretem,
mint ez a lánc a Swarovski-kristállyal.”

A szerelem hogy talált rád?
A gyerekeim édesapját, a páromat 15 évesen ismertem meg: több mint hat évig jártunk együtt, aztán az egyetem elsodort bennünket egymás mellől. Jó pár év múlva véletlenül újra összetalálkoztunk... Nem azonnal találtunk vissza egymáshoz, hiszen mindketten sokat változtunk, de ma már nem kérdés, hogy egy pár vagyunk.

Ami mindig kell: „A kézkrémem, hiszen a napi lóápolás
igénybe veszi a bőrömet, de a házimunka után is használom.”

Ő is lovagol?
Egyáltalán nem! Sokkal jobban szereti a gépeket, a motorokat, aszámítógépet: programozó matematikus... Jól viseli viszont az én lóimádatomat. Néhány éve lett egy lovam (ez óriási dolog egy lovasnak!), és amikor osztottunk-szoroztunk, tudta, hogy nekem ez milyen sokat jelent.
A lovad megvásárlása járt valamiféle lemondással?
Egy saját ló nemcsak az egyszeri vételárral terheli a családi költség vetést, de a lótartás havi díjával, a lovasfelszerelések megvásárlásával, patkolási, állatorvosi költségekkel is. Én könnyen lemondok az új ruhákról, a drága kozmetikumokról, és olyan sem volt még, hogy a ló miatt nem jutott pénzünk valamire. Igaz, hogy hosszú időre és külföldre nem utazunk, amióta megvan, de a balatoni vagy Tisza-tavi biciklitúrák is nagy élményt nyújtanak a családnak.

Kedvenc darabom: „Ezt a lovaglócsizmát versenyeken hordom
van egy másik, sokkal elnyűttebb is...”

Szoftverfejlesztőből mikor és hogyan lettél lovasoktató?
Amikor a második kisfiam is megszületett, úgy éreztem, olyasmivel kellene foglalkoznom, amit igazán szeretek. Véletlenül fedeztem fel, hogy a Testnevelési Főiskola indít lovaskultúra-oktató szakot. Újra elkezdtem lovagolni, edzésekre járni. Két hónap felkészülés után felvettek, és életem legszenzációsabb két és fél éve következett. Valóban lovas kultúrát tanultunk, bejártuk Magyarország legendás lovardáit, megismertük a nagy lovasokat. Addig azt hittem, ismerem ezt a sportot, de ott jöttem rá, milyen gazdag világ ez.
A gyerekek mellett mennyi időd jut az oktatói munkára?
Sajnos kevés. Amikor lediplomáztam, lelkesen vállaltam több tanítványt, de a „lovazás” nem csak a lovaglásból áll. A ló körüli teendők szintén hozzátartoznak ehhez a sporthoz, így sokszor azon kaptam magam, elment a délután. A gyerekeimen is láttam, nem jó nekik, hogy kevesebbet vagyok otthon, hiába segített az édesanyám. Nyáron könnyebb: elég 5-6 óra tájban lemennem alovardába, hiszen sokáig világos van – addigra túl vagyunk aközös strandoláson, biciklizésen, kiránduláson.

Nem csak tankönyvek: „Számomra a lovas irodalom igazi kikapcsolódást is jelent.
Ez egy olyan izgalmas világ, amit nem lehet megunni.

A fiaid mit sportolnak? Veled tartanak a lovardába?
A nagyobbik fiunk 8 éves, a kisebbik 4 és fél, időnként eljönnek velem, tudnak is egy kicsit lovagolni, de különösebben nem szeretnek. Imádnak viszont biciklizni, gördeszkázni, kirándulni, tudnak síelni. A lovaglás inkább az én magánszférám. Mivel a sport az én életemben is nagyon fontos szerepet játszott, az édesapám edző volt, a nagy fiammal mindent siettettünk: elkövettük azt ahibát, hogy túl korán, 3 évesen elvittük az uszodába. Ott egyszerűen belökték a medencébe, mondván, így megtanul úszni. Azóta is retteg a mély víztől. A gyerektornán szerzett kudarcélményt máig nem felejtette el. Most Waldorf-iskolába jár, aminek elve – a lassú, szabad játék – találkozik a mi elképzelésünkkel is. De idővel a sport és a zenetanulás is, amit az én gyerekkoromban nálam inkább édesanyám képviselt, helyet kap az életükben.

Ha időm engedi...: „...szívesen kézimunkázok, nemezelek.
A fiúknak csináltam már falvédőt, párnát,játékokat is.”

Mit tanácsolsz azoknak a szülőknek, akik lovas táborba szeretnék küldeni a gyereküket a nyári szünetben?
A gyerekek sokszor nem is a lovaglást szeretik a legjobban, hanem etetni, letisztítani, legeltetni, megismerni őket, közel kerülni ezekhez a fenséges állatokhoz. Ha olyan helyre mehet a gyerek, ahol gondozhatja is az állatot, akkor ezt az élményt csak ajánlani tudom: eleganciát, tartást és alázatot tanulhat, ami egész életére kihat.

Szöveg: F. Nagy Ágnes Fotó: Galgóczy Németh Kristóf, smink: Somogyvári Dóra. Megjelent az Éva magazin 2012. júniusi számában