Uherczik Brigi (21) fodrász
12 éves voltam, amikor a nyelvembe és a köldökömbe lövettem az első pírszinget. Aztán egyre többet tetettem magamra. Előfordult, hogy nem ült le mellém senki a metrón, de ez tovább tüzelt, hogy még több ékszerem legyen. A tetoválás is régóta tetszik, az egész hátam tele van, egy sárkányt ábrázol és egy fehér hajú harcosnőt. Azt gondolom, hogy én is egy harcosnő vagyok, egy túlélő. Kislány koromban kiközösítettek a társaim, mert iszonyú szegények voltunk, fiúsra vágták a hajam, évekig hordtam ugyanazt az egy cipőt, kabátot. És ha kiközösítettek, én még jobban távol akartam tartani magamtól az embereket. Érdekes, hogy első látásra észreveszem az ellenszenvet az emberek szemében, de annak idején például atanáraim végül valahogy megszerettek, és velem voltak a legjobb viszonyban. A fizikai fájdalomtól, amit például egy-egy tetoválás jelent, nem félek, a lelki fájdalom ennél sokkal elviselhetetlenebb tud lenni.

--pagebreak--

Mészáros Piroska (27) színésznő
Már csecsemőnek is „sok” voltam, 4 kilóval születtem, és ez atúlsúly végigkísérte a gyerekkoromat, a serdülésemet. Zavart, bántott, hiszen csúfoltak miatta az iskolában. A gimnáziumi évek alatt sokszor koplaltam, hol kisebb, hol nagyobb sikerrel, de igazából eredménytelenül. Ez azonban nem befolyásolta azt, hogy megszállottan és mindig is színésznő akartam lenni. A főiskolán sem éreztem hátrányát a nagyobb méretnek – már azon kívül, hogy a lelkem mélyén ott lappangott a hendikep tudata. Főiskolásként, aztán különösen végzősként egy dologtól tartottam, hogy bekerülök a karakterszínész skatulyába – és ettől a mai napig is tartok. Nem akarakterem miatt szeretnék különleges vagy érdekes lenni, hanem a gondolkodásmódom, a teljesítményem, a munkám miatt.

--pagebreak--

Dr. Bukna Ildikó (27), fogorvos
14 éves koromtól modellkedtem, de mindig tudtam, hogy majd tovább fogok tanulni: már gimnazista koromban egyértelmű volt, hogy fogorvos leszek. Jó tanuló voltam, így az sem okozott különösebb problémát, hogy a gimnáziumot félig-meddig magántanulóként végeztem. Az egyetemen halasztottam egy évet, akkoriban külföldön dolgoztam, ahol viszont láttam az ügynökség munkatársain, hiszik is meg nem is, hogy fogorvosnak tanulok. Avizsgaidőszakokban nem vállaltam el semmilyen munkát, és végig tudtam tartani a jó eredményeimet. Orvosként sok bókot kapok a betegeimtől, gyakran megjegyzik, hogy ha rám néznek, már nem is fáj a foguk. Soha nem éreztem bizalmatlanságot a munkámmal kapcsolatban. Szerencsés embernek érzem magam.

--pagebreak--

Hubai Feri (8) tanuló
Nem csúfolnak a gyerekek, csak kettő – meséli Feri. – Azt mondják aszemüvegemre, hogy uncsi. A legrosszabb az, hogy mindig letépik a fejemről, ami sokszor fáj. A gumi is, ami hátulról tartja. De én nem szoktam veszekedni velük, inkább arrébb sétálok.
Az osztályban a szemüveg Feri ismertetőjegye – mondja a mama. – Szerencsére ő elfogadja, hogy szemüveget kell viselnie, és itthon is arra tanítjuk, hogy az iskolában ne vegye fel agyerekek piszkálódását, csúfolását. Feri sportol, jól úszik és érdekes módon, míg az uszodában másoknak van úszószemüvege, ő szemüveg nélkül úszik. Az úszósávban ő szemüveg nélkül érzi magát igazán szabadnak. Örülök, hogy a sport szeretete kompenzálja iskolai megpróbáltatásait.

Szöveg: F. Nagy Ágnes, fotó: Papp Évi, Schneider Zoltán, smink: Kiss Csilla, Haj: travis/Hairclub team/bumble and bumble, divatszerkesztő: Balogh Viktória, divatasszisztens: Tóth Fruzsina. Ez a cikk a 2012. évi februári számban jelent meg. Minden jog fenntartva.