Engem a szüleim szigorúan neveltek, és nem nézhettem a Csillagok háborúját meg az Onedin családot, mint az osztálytársaim. A középiskolában is kimaradtam a mainstream kultúrából (amit most lázasan igyekszem pótolni...), nem rajongtam még a Depeche Mode-ért sem, nemhogy Michael Jacksonért vagy a Guns N'Rosesért.

De a Több, mint testőrt tényleg mindenki megnézte, ami azt jelenti, hogy még én is. Két barátnőmmel (egyébként nekik sem volt Michael Bolton-poszter a szobájuk falán)a Szikra moziban. Emlékszem Whitney Houstonra, amint flitteres ruhában kivillantja a fogait vibrátózás közben, vagy amikor leállítja a magánrepülőt, hogy utoljára visszarohanjon Kevin Costnerhez. Nagyon romcsi volt annak ellenére, hogy sem Kevint nem találtam különösebben vonzónak, sem pedig Whitneyt nagyon jó színésznőnek. Úgy tűnt, hogy saját magát játssza. A csapból is az IWill Always Love You folyt.

Ez majdnem húsz évvel ezelőtt történt. Utána alig hallottam vagy olvastam valamit Whitney Houstonról. Közép-európai szemmel nézve klasszikus sztárnak látszott, olyannak, aki soha nem lép ki melegítőben az utcára (habár olvastam talán 2 évvel ezelőtt az InStyle-ban, hogy csodálja a lányát, amiért Ugg csizmát hord), akinek allűrjei vannak és a való életben is talán pont úgy szereti a melodrámát, mint a Több, mint testőrben. Ritkán tudok mit kezdeni a dívákkal. Akkor már inkább Amy.

Túl jól sikerült időzítés
Megdöbbentő és szomorú, hogy valakivel egyik pillanatról a másikra végezhet egy nüansznyi baleset. Valamiért mégsem lepődtem meg, amikor olvastam a haláláról. (Ti is úgy értesültök mostanában valakinek a haláláról, hogy amikor már a harmadik ismerősötök tesz fel a facebookra ugyanarról az előadóról youtube-videót, akkor elkezdtek gyanakodni, és rákattintotok a hírportálokra? Durva és morbid módja ez az értesülésnek.) Mintha tudtam volna előre. Lehet, hogy soha nem fogjuk megtudni, hogy van-e összefüggés a korábbi szenvedélybetegsége és eközött. De valahogy túl gyakran történnek balesetek gyógyult függőkkel. Igaz, aki még nem gyógyult, azzal bizonyára még gyakrabban.

A nekrológjai nagyjából ugyanazt közlik:170 millió eladott album, majdnem 500 díj, megdöntögetett rekordok, bérelt hely a különböző „minden idők legjobb" kezdetű listákon. Tényleg nagyot szólhattak a számai a 90-es évek elején, ha ennyire a topon van még most is. A halál jól időzített:egy nappal a Grammy-díjátadó előtt lépett be a Los Angeles-i hotel fürdőszobájába. Szomorú, hogy egy fiatal nőt talált meg. Szomorú, hogy egy véletlen ekkora bánatot tud okozni több millió rajongónak. Tegyük fel Whitney Houston egyik cd-jét (illetve kattintsunk rá az egyik számára a youtube-on), és hallgassuk a dalait és a hangját behunyt szemmel. Tetszik?