Idén már október végén megkezdődött a karácsonyszezon. Bármerre járok, szól a Csendes éj, a bevásárlóközpontokban kikerültek a meglehetősen kopottas gagyi gömbök a műanyag fenyőágakra, és mindenhol nagy erőkkel sulykolják belénk, hogy már tegnapelőtt el kellett volna kezdenünk a készülődést.

Sajnos ilyen szempontból klasszikus fogyasztó vagyok, a gyönyörűen feldíszített kirakatfák, az újságokban sorozatosan megjelenő mesés receptek hatására ugyanis minden évben már november elejére megfogalmazódik bennem az épp aktuális tökéletes karácsony forgatókönyve. Lelki szemeim előtt már látom a hibátlanul feldíszített, bronz összhatású fát és önmagamat, amint ízléses karácsonyi mintás köténykében sütöm a mennyei mézeskalácsot: illata belengi még a folyosót is. Elképzelem az Aprók csillogó szemét, ahogy várják a Jézuska csengetését, és rohannak a fához megnézni az ajándékokat. És természetesen látom a saját gyártmányú gasztronómiai remekműveimtől roskadozó asztalt, valamint a férj elismerő tekintetét, amellyel nyugtázza, hogy igen, valóban egy szakács őstehetséget vett feleségül.

Túlgasztronomizálni
Aztán az élet rendre felülírja a jól felépített karácsony-forgatókönyveimet, így folyton csalódás lesz a vége. Egy alkalommal olyan gasztronómiai remekművet alkottam ebédre, hogy a férjem nem tudott önmérsékletet tanúsítani és úgy teleette magát, hogy egész délután csak fetrengett. Aztán pont amikor csengetett a Jézuska, mintegy végszóra ki kellett rohannia a vécére, így az angyalszárnyak suhogása helyett az ő rosszullétének hangjait hallhattuk. Egy másik karácsonyt olyannyira túlgasztronomizáltam, hogy reggel 7-től délután ötig jószerével ki sem mozdultam a konyhából, a csini kötényem koszlott ronggyá avanzsált, aztán porcukortól ragacsos hajjal, kissé reszketeg térddel, hullafáradtan énekeltem a Mennyből az angyalt, majd fél 9-kor (még a desszert előtt) bevágtam a nyálcsorgatós szunyát a kanapén, és csak hajnali háromkor ébredtem fel irdatlanul elfeküdt nyakkal. Olyan is volt, hogy előre meg nem fontolt szándékkal hihetetlenül magasztos hangulatba kerültem, eggyé szerettem volna válni a karácsony szellemével, ezért indítványoztam a szüleimnek és a tesómnak, hogy énekeljünk zsoltárokat, vagy gyalogoljunk el a térdig érő hóban az éjféli misére. De a többi családtagom nem volt hajlandó osztozni az áhítatomban, és se énekelgetni nem akartak gyertyafénynél, se a mínusz 10 fokban több kilométert sétálni, csak a Beethoven II-t bámulták egy pohár borral a kezükben, én meg ott maradtam egyedül a nagy magasztomban, és nagyon dühös voltam a földhözragadt rokonságomra.
Lényegében nem tudok egyetlen karácsonyi forgatókönyvről sem, amely szép rendben megvalósult.
Idén megfogadtam, hogy nem tervezek el előre semmit, így nem érhet túl nagy csalódás. Mindenki tudja, hogy a karácsony lényege nem a drága ajándék, nem a nagy zabálás és nem is a félholtra gürizett családanya, hanem az együttlét és a szeretet. Így van, ezt fogom szem előtt tartani. Egyfélét főzök (na nem meleg szendvicset, mint tavaly), és nem pepecselek éjszakákon keresztül 48 (2 gyerek) egyforma rénszarvasos adventinaptár-zsákocska megvarrásával, mert állati nagy strapa volt, és ingem-gatyám, plusz egy csomó időm ráment, mire minden zsákba kitaláltam valamit, ami lehetőség szerint nem tartalmaz finomított szénhidrátot, de azért nem is csak egy Pókember-matrica.

Csak egyszerűen!
Nem fogom elvárni, hogy a gyerekek szenteste meghitten énekelgessenek velem és Jézus születéséről beszélgessünk (de azért örülök, ha így lesz), hanem tudomásul veszem, hogy őket most még a játék érdekli, továbbá nem leszek morcos, ha latyak van hó helyett.
Nem csinálom saját kezűleg a bonyolult díszeket, mert nincs se túl sok kézügyességem, se kitartásom, valamint nem veszek méregdrága új díszeket holmi divathóbortból kifolyólag, mert ismerem a saját korlátaimat, és tudom, hogy jövőre megint másfélére fogok vágyni, meg aztán a gyerekeknek is fontos, hogy évről évre ugyanazokat a díszeket lássák, hiszen így alakul ki a szívükben a hagyomány. (Nekem is azonnal eszembe jut az a csíptetős, hullatós farktollú, krómozott papagáj, ha a gyerekkorom karácsonyára gondolok).
Bár most az Éva Adventben láttam egy szuper adventi naptárat, úgyhogy azt talán mégis megcsinálom! Nem is kell varrni, csak szépen felcsipeszelni a díszes csomagolópapírból készült zsákocskákat – ennyit még én is meg tudok csinálni. És tehetnék bele diót meg mogyorót! (Legfeljebb még egy-két matchboxot és kicsi pónit meg még amit jártamban-keltemben találok.) Valamint láttam gyönyörűséges türkizkék üveggömböket, amik meseszépen feldobnák a bronz összhatású karácsonyfát, igazán elég lenne egy pár darab, nem is kerülne annyira sokba, a gyerekek pedig ragaszkodhatnának a jól ismert bronz rénszarvasokhoz.
A menüt illetően … Jaj ne. Hát mi ez, ha nem egy félig megírt karácsonyi forgatókönyv???

Szerző:Kelemen Kata (lustanyu.hu), fotó:Europress. Ez a cikk az evamagazin.hu számára íródott. Minden jog fenntartva.