A társadalom nem szeret tudomást venni betegségről, halálról, a családtagok, barátok csak ideig-óráig hallgatják meg a gyászolót – már ha egyáltalán meghallgatják –, bánata mellett többnyire türelmetlenül elmennek. „A mai világban senkit sem érdekel egy gyászoló, menekülnek előle az emberek. Egy darabig mellette állnak, de aztán gyorsan elfordulnak tőle – mondja Singer Magdolna gyásztanácsadó, a Napfogyatkozás Egyesület elnöke, több gyászmunkával foglalkozó könyv szerzője. – Megváltozott a halálhoz való viszonyunk, már nem tekintjük az élet természetes részének, félünk tőle, próbálunk úgy csinálni, mintha nem is létezne. Vannak emberek, akik leélnek úgy egy életet, hogy nem láttak halottat. Hozzátartozójuk kórházban hal meg, mire legközelebb találkoznak vele, már az urnában van. Emiatt még jobban félnek a haláltól, és ez a gyászra is hatással van. Ha el lehet búcsúzni a halottól, a holttesttől, a gyász is könnyebb. De manapság ez egyáltalán nem így van. Az élet megy tovább, légy erős, lépj túl rajta – ez a társadalmi elvárás.”

A szenvedés fázisai
Márpedig a gyász nem ilyen egyszerű. A szeretett személy elvesztésének feldolgozása hosszabb folyamat, amelyet szakaszok szabdalnak, bár nem biztos, hogy mindenkinek ugyanazokat a stációkat kell megjárnia. Mindenesetre felgyorsult világunkban, ahogy sok mindent, a gyászt is sürgetni akarjuk. „A gyász krízisállapot, a veszteségre adott reakció, amely kihat az emberre érzelmileg és fizikailag is – mondja Singer Magdolna. – A gyászmunka az a gyógyulási folyamat, amelynek szakaszain át feldolgozzuk a veszteséget. Az első szakasz a megelőlegezett gyász, vagyis amikor kiderül a betegség. Ezt követi a sokkfázis, amikor bekövetkezik a halál. A temetésig tart a kontrollált szakasz, amikor meg kell szerveznünk a búcsúztatást, meg kell adnunk a végtisztességet. Ezt követi a feldolgozás, majd az elfogadás. Ezek természetesen nem kőbe vésett szabályok, egyes fázisok kimaradhatnak, felcserélődhetnek. Nem vagyunk egyformák, nem ugyanúgy dolgozzuk föl a veszteséget, sőt ugyanaz az ember sem egyformán gyászolja meg különböző szeretteit.”

Magányosan
„Amikor kiderült a betegség, rettenetesen nehéz fél év következett: ápoltam a feleségemet, rám maradt a háztartás és a gyerekek gondja, s közben ugyanúgy kellett dolgoznom a megélhetésért. Nem akartunk bevonni senkit, sem a nagymamát, sem a barátokat, ketten akartuk végigcsinálni – mondja Tamás. – A munkahelyemen, a környezetünkben, sokan udvariasan érdeklődtek, de tulajdonképpen senki nem ajánlotta fel a segítségét. Igaz, nem is fogadtam volna el. A feleségem halála után egy hónapom volt, hogy feldolgozzam a történteket, ennyi szabadságot kaptam a munkahelyemen. A főnököm aztán megtoldotta két héttel, de így is nagyon kevés volt ez az idő. Úgy dolgoztam, úgy éltem akkoriban, mint egy robot. Nem nagyon beszéltem senkivel, tettem a dolgom, a gyerekek tartottak életben. Iszonyatosan magányos voltam.”
Nagyon nagy feladat feldolgozni a társ elvesztését, különösen, ha több évtizedet leéltek együtt. Ennél is nehezebb megbirkózni az öngyilkossággal, hiszen ehhez bűntudat párosul az itt maradóban. A legrettentőbb azonban a gyermek elvesztése. „Mondhatjuk, hogy van férfi- és női gyász. A nőnek valamivel könnyebb, hiszen úgy szocializálódott, hogy kimutathatja az érzelmeit – mondja Singer Magdolna –, a férfinak viszont keménynek kell mutatkoznia, márpedig a gyásszal való megküzdés alapfeltétele, hogy átéljük és kifejezzük érzelmeinket. Ez különösen akkor nehéz, amikor nincs megfelelő szociális háló, amely körülvenné a gyászolót. Azzal, hogy a halál bekerült a kórházba, megváltozott a család szerepe. Korábban otthon el lehetett búcsúzni a nagypapától, így az emberek már kisgyermekkorukban hozzászoktak a halálhoz, a gyászhoz. Az egész folyamatnak megvolt a maga szépsége. Méltósággal meghalni kórházi körülmények között nagyon nehéz.”
A mind időtartamában, mind intenzitásában szokatlan, úgynevezett komplikált gyász esetében érdemes szakemberhez fordulni, hiszen ilyenkor a gyász meghatározza az érintett teljes életvitelét. „Aszakirodalom egy évben jelöli meg a gyász időtartamát, ezalatt a gyászoló sorra megéli a kríziserősítő ünnepeket: karácsonyt, házassági évfordulót, születésnapot. Haezeken túljutott, megkönnyebbül. A saját tapasztalatom szerint az egy év inkább három. Szakemberhez akkor érdemes fordulni, ha az érintettben túl erős a bűntudat vagy a harag” – mondja a szakértő.

Gyászcsoportok
„Öt éve ment el a feleségem, most már könnyebb. Abban, hogy a mindennapokban el tudom fogadni a helyzetet, a gyerekeimnek van óriási szerepe. Miattuk és értük nagyon sok dologra képes vagyok, és bár korábban kellett felnőniük, mint terveztük, érezniük kell, hogy rám számíthatnak, ez pedig nekem is támaszt nyújt” – meséli Tamás. A férfi mindazonáltal pszichológus segítségét is igénybe vette és csoportterápiára is járt. „Nagy élmény volt, hogy sorstársakkal beszélgethettem az érzéseimről, megtudhattam, hogy mások min mentek keresztül, másokat milyen rémálmok gyötörnek.”
„Akik ellátogatnak egy önsegítő gyászcsoportba, azok általában még a gyászmunka elején tartanak – mondja Singer Magdolna, aki hosszú évek óta vezet gyászcsoportokat a Magyar Hospice Alapítványnál. Jelenleg csak a fővárosban működnek ilyen csoportok, de a szervezőknek az a céljuk, hogy az egész országban létesüljenek ilyenek. Az (általában) képzett gyásztanácsadó vezetésével működő önsegítő csoportokban nagyon hamar kialakul a szoros sorstársi közösség. „A hivatásos vezető tematikus csoportokat létesít, ahol strukturális technikákat alkalmaz, kifejezetten a gyász feldolgozására – folytatja a szakértő. – A résztvevők például lerajzolják a családtagok viszonyát, elhelyezkedését a haláleset előtt és után. Egy ember halálával olykor többeket is elveszít a gyászoló: átstrukturálódik a család, megszűnik a baráti kör, elmaradnak a rokonok. A pszichodramatikus elemek, amilyen az üres szék technika, arra szolgálnak, hogy a gyászoló kifejezze szeretetét, elmondja érzéseit, bocsánatot kérjen az elhunyttól. A csoportnak elképesztő ereje van, sokan felszabadultan mennek haza, és később is tartják egymással a kapcsolatot. Gyászmunka egyébként nem csak halálesethez köthető. Egy válás után például
a párkapcsolatot kell elgyászolni, és vele egy olyan személyt, aki még él. Ez se könnyű.”
„A gyász feldolgozásában nagyon sok tényező közrejátszik: a kötődés szorossága, a tulajdon életcélunk és általában az életről alkotott elképzeléseink – sorolja Tamás. – Ugyanakkor a gyász nagyon egyéni dolog. Fontos a család, a barátok támogatása, de végső soron mindenkinek magában kell feldolgoznia a saját fájdalmát.”

Szöveg: Biczó Gabriella, fotó: Thomas Schmidt/ folio-id.com
Ez a cikk a 2011. évi májusi számban jelent meg. Minden jog fenntartva.