Alkotó emberek között a házasság nem könnyű: bölcsesség kell hozzá, tolerancia, egymás őrületeinek elfogadása, és persze állhatatos szeretet. De ha ez megvan, csodálatos kapcsolat születhet. Három szép példánk is van rá a jelenből és aközelmúltból.

Szántó Piroska (1913–1999)
Vas István (1910–1991)
Vas István a huszadik század második felének egyik legjelentősebb költő-műfordítója volt. Verseit és nagyszerű önéletírását – Miért vijjog a saskeselyű? – manapság talán kevesebbet olvassuk (bár ez inkább a mi szégyenünk), műfordításai viszont ma is élnek. Shakespeare-től Goethén és Schilleren át Thackeray-ig klasszikusok sorát ültette át magyarra, nélküle sokkal szegényebb volna világirodalmi műveltségünk. És él természetesen az Egy szerelem három éjszakája, melynek ő írta a dalszövegeit. Amikor Sennyei Vera kesernyés hangján felcsendül, hogy „Isten veled, Budapest, te édes”, és belesajdít szívünkbe az édes fájdalom, bizony, az ő sorai varázsolnak el.
Vas István felesége, Szántó Piroska képzőművész független, bátor, meg nem alkuvó egyéniség volt. Fiatal festőként Korniss Dezső és Vajda Lajos szentendrei köréhez csatlakozott, és a háború után feloszlatásáig, 1948-ig aszocialista realizmussal szembeforduló Európai Iskola tagjaként tevékenykedett. A korszak kötelező stílusirányzatának a legsötétebb ötvenes években se hódolt be, emiatt 1949 és 1957 között nem is állíthatott ki, könyvek illusztrálásából élt. De közben persze festett, különös, szürreális hatású képeket száradó kukoricákról, káposztafejekről, pillangókról – a természet apróbb-nagyobb csodáit talán senki nem örökítette meg olyan beleérzéssel, mint ő. Ahatvanas-hetvenes évektől aztán a hivatalosság is egyre inkább befogadta ezt az öntörvényű művészt, aki korhadt, útszéli keresztekről, pusztulásnak odavetett pléhkrisztusokról festette megrázó csoportképeit, és hosszú sorozatot szentelt a szerelem témakörének.
Vas István és Szántó Piroska kapcsolata a negyvenes években, Szentendrén kezdődött. A fiatal festőnő már túl volt egy balul sikerült házasságon, a költő pedig első felesége tragikus elvesztésén. A találkozást Piroska így örökíti meg önéletrajzi novelláskötetében, a Bálám szamarában: „Vékony, kicsit hajlott hátú, szőke fiú, fehér ruhában, fekete nyakkendővel, a nemrég meghalt feleségét gyászolja. Jól van, gondoltam, én elváltam, ő özvegy, tudom, hogy jó költő, most már ideje, hogy megtaláljam az igazit, kikezdjek vele. Remek ötlet volt, az élet is bebizonyította – lassan.” Tényleg lassan, mert csak 1951-ben házasodtak össze, de azután még negyven gyönyörű évet töltöttek együtt. Társak voltak a nélkülözésben, együtt élték meg a nagy sikereket – mindketten Kossuth-díjasok lettek –, és a maguk módján sokszorosan beleszőtték egymást életművükbe. Sőt, Piroska nemcsak képeken, hanem tüneményes novellákban is megörökítette közös életüket. Történetei szellemes, pengeéles korrajzok, feltétlenül érdemes elolvasni őket.
Férje halála után Szántó Piroska tovább festette gyönyörű képeit, amelyeken újra és újra visszatért a költő.

Károlyi Amy (1909–2003)
Weöres Sándor (1913–1989)
Weöres Sándor a magyar költészet egyik legfénylőbb csillaga. Csodagyereknek indult – hét-nyolc évesen Shakespeare-t olvasott, s még nem volt tizennyolc, mikor bemutatkozott a Nyugatban –, és csodafelnőtt lett belőle. Virtuozitása, költői hajlékonysága miatt az alakváltó tengeri istenhez, Próteuszhoz hasonlították: ha úgy hozta kedve, törzsi éneket írt, ha másképp, filozófiai költeményt, vagy épp Lónyay Erzsébet, alias Psyché bőrébe bújt, és a semmiből elővarázsolta egy soha nem létezett költőnő teljes életművét. Megújította a gyerekvers műfaját – Weöres óta kicsiknek írni rang és kihívás minden magyar költő számára–, de bölcseleti lírája is páratlan. Amihez nyúlt, arannyá vált a kezében.
Az ötvenes években, mikor nem publikálhatott, fordításokból élt, de ezt is a legmagasabb színvonalon művelte. Nem csak élő nyelvekből fordított: elboldogult aközépfelnémettel és aszanszkrittel is. Műveltsége egyedülálló volt, Hamvas Béla tanítványaként otthonosan mozgott a keleti filozófiákban. És mindeközben megmaradt játékos kisgyereknek, akit nemcsak páratlan tehetséggel ajándékozott meg a sors –ilyen művésze a nyelvnek százévente, ha egyszer születik–, hanem azzal is, hogy elküldte hozzá az asszonyt, aki egész életében odaadóan szerette.
Károlyi Amy jómódú polgárcsaládból származott. Viszonylag későn kezdett publikálni, 31 éves volt, mikor első verse megjelent a Magyar Csillagban, és 38, amikor első verseskötete napvilágot látott. Ugyanebben az évben ment feleségül Weöres Sándorhoz, és attól fogva gyengéd szigorral viselte gondját mindenki Sanyikájának, ennek a gyermeklelkű zseninek. Néhány évvel idősebb volt nála, és alkatilag is passzolt hozzá ez a félig szerető-, félig anyaszerep. De miközben férjét pátyolgatta, szép csendben maga is számottevő életművet hozott létre, részben Weöres Sándorral közösen – több gyerekverskötetet is együtt alkottak–, részben tőle függetlenül. Kiváló műfordító volt, és neki köszönhetjük az elbűvölő Ránki György-opera, a Pomádé király új ruhája librettóját is. Tucatnyi verseskötetet adott ki: lírája érzékeny, egyéni hangú, vallásos költeményei megrázóak, és férje halála után nála szebben senki sem siratta el anagy költőt.

Török-Illyés Orsolya (1976)
Hajdu Szabolcs (1972)
A filmszakmában nem szokatlan, ha egy rendező és kedvenc színésze az életben is társak, de olyan egyenrangú és szoros alkotói kapcsolatra, mint amilyen Török-Illyés Orsolyáé és Hajdu Szabolcsé, alig akad példa.
Találkozásuk idején mindketten színművészeti főiskolások voltak: Orsolya Marosvásárhelyen tanult, Szabolcs Budapesten. A két osztály osztályfőnöke Marosvásárhelyen közös workshopot szervezett, ott ismerkedett meg Orsolya és Szabolcs egy buliban. Orsolya egy interjúban így emlékszik a pillanatra: „Megjelentem ezen a bulin, és Szabolcs rám mutatott. És mindaddig úgy tartotta a kezét, míg oda nem mentem, és meg nem fogtam.” El sem engedte többé: öt filmet készítettek közösen, és ma már együtt ostromolják a világhírt.
De vissza a történet elejére! Ingázással töltött három nehéz év következett. Orsolya Sepsiszentgyörgyre szerződött, és párjával hetente többször is megtették a sok száz kilométert Erdély és Budapest között. Végül úgy döntött, feladja ígéretes színházi karrierjét – Sepsiszentgyörgyön főszerepek sorát játszotta –, és átköltözik Magyarországra.
A kockázatos lépést fényesen visszaigazolta első közös nagyjátékfilmjük, a Macerás ügyek, amely a 2001-es Filmszemlén elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó díjat. Forgatókönyvét együtt írták, a főszerepet Orsolya alakította, és Szabolcs volt a rendező. Ez a csodás szimbiózis azóta is megmaradt köztük: minden ötletüket megosztják egymással, és egész életük középpontjában a film áll.
Következő munkájuk a lenyűgöző képi világú Tamara volt, ezt a 2006-os, önéletrajzi ihletésű Hajdu Szabolcs-film, a Fehér tenyér követte. Ennek színészlistájáról hiányzik Orsolya neve, de csak azért, mert épp kismamaszerepben domborított: a Tamara bemutatójának idején született kislányuk, Lujza, aki ma már óvodás, és a legutolsó közös filmjükben, a Bibliothèque Pascalban maga is játszik.
A Bibliothèque Pascal Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya eddigi pályájának csúcsa. Hengerelt a2010-es Magyar Film-szemlén – az összes fontos díjat elvitte–, meghívást kapott aBerlini Filmfesztivál versenyprogramjába, és azóta is a rangos fesztiválokat járja.
Aszürreális mese főhőse egy prostituált, aki a valóság borzalmaival saját képzeletét szegezi szembe. Orsolya majdhogynem pokolra szállt a film alapötletéért. Egy meg nem hosszabbított zöld kártya miatt pénzbüntetést kapott, de fizetés helyett inkább bevonult a börtönbe. Akeserves öt nap során ismerkedett meg azzal a mesés fantáziájú prostituálttal, aki a filmbéli Mona figuráját ihlette.
A páros halad tovább. Las Vegasban elkezdték egy Dosztojevszkij-parafrázis forgatását, és közben már folyik akövetkező munka előkészítése.

Szöveg: Móray Gábor, FOTÓ: Europress, Cultiris, Zack Hossain
Ez a cikk az Éva 2011. évi májusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.