A nemi felvilágosításról beszélgettünk Bárdos Katalin gyermekpszichológussal.

Hány éves korban esedékes a nemi felvilágosítás?
Nem korhoz kötött. És nem programszerűen kell hozzálátni. Minden kornak megvan a maga szintje, amit a gyerek felfog, ami közel áll az ő világához. Az évek során valahogy bele is nő a gyerek a nemiség megértésébe. Falun az ilyesmi teljesen természetes része az életnek, ott mindenki orra előtt történnek a nagy dolgok: vemhesek az állatok, kismalacok születnek. De a mai városi gyerekek is sokkal tájékozottabbak, mint az egy nemzedékkel ezelőttiek, ha máshonnan nem, hát a televízióból, a reklámokból.
Könnyű vagy legalábbis könnyebb a helyzet, ha a gyerek kérdez. De mi a teendő, ha egyáltalában nem kérdez?
Nem mindig könnyű a válasz akkor sem, ha kérdez. Bármennyire lazának hiszi magát az ember, ha egy hároméves egyszer csak nekiszegezi a kérdést: „Hogyan kerül a papa fütyijéből a mag a mamába?”, nem biztos, hogy kéznél van a frappáns felelet. Ilyenkor lehet azt mondani, hogy most nem tudom megmondani, majd holnap. De holnapra muszáj kigondolni valami érthető, igaz magyarázatot. Önmagában az, hogy nem kérdez, még nem baj. Vannak kérdezősködő gyerekek, és vannak szemlélődőbb típusok, akik más úton-módon gyűjtik be az információkat. Figyelnek, ellesnek jelzéseket és összerakják magukban. Nem kell ráerőltetni a gyerekre semmilyen témát – ezt sem, ha ő nem érdeklődik. De a magunk, a család ízlésének megfelelően viselkedjünk otthon nyíltan, a szülők nyugodtan mutassák meg egymás iránti érzéseiket a gyerekek jelenlétében is. Persze a szülői hálószobába ne engedjük be őket, a legintimebb események nem tartoznak rájuk. (Ahol többen élnek egy szobában, ez a kérdés nem így merül fel.)
Ha kistestvér van születőben, szinte kínálkozik a téma.
Valóban, ez kihagyhatatlan, ragyogó alkalom. A terhesség idején mindenképpen beszéljünk a mama hasában növekedő kistestvérről. És arról is, hogyan került oda, hol bújik majd ki. Nem kell túlragozni, annyit mondjunk, amennyit a gyerek igényel. A kicsik általában nem ragadnak le egy-egy témánál, hirtelen váltanak át valami egészen másra.
Jelent-e valami rosszat, ha egy gyerek sokat foglalkozik a saját nemiségével? Például sokat simogatja magát?
A kisgyerekkornak különböző szakaszai vannak. Egyszer csak felfedezi a gyerek, hogy ha megérinti testének bizonyos pontjait, az kellemes érzéssel jár. Ez teljesen természetes, jó dolog. Gond csak akkor lehet, ha az örömszerzés elvonja a figyelmet más dolgoktól: a gyerek nem tud az óvodában játszani, az iskolában tanulni. Azaz, ha az onánia felerősödik és más negatív kísérőjelenségekkel párosul. Mindez utalhat átmeneti lelki problémára, de komolyabb bajra is, s ha ez túl sokáig nem oldódik, akkor szakemberhez kell fordulni.
Az általános iskolai tananyagban szereplő egy-két felvilágosító órán orvos, védőnő vagy tanár beszél a témáról. Van ennek egyáltalán valami értelme?
Minden azon múlik, ki, hogyan, mit, kiknek ad elő. Pusztán a biológiai folyamatok ecsetelésével valószínűleg nem lehet elsöprő sikert aratni a kamaszok körében. Hiszen ők már mindent tudnak. Vagy azt hiszik. Nálunk nincsen igazán hagyománya a nemiségről zajló beszédnek, eszmecserének. A keleti kultúrákban kiskoruktól fogva megtanítják a lányokat mindenféle fogásra, trükkre, s az örömszerzés éppolyan fontos és természetes része a szexnek, mint az utódnemzés. Mi ezt még csak mostanában (vagyis nem évezredek óta) merjük hangosan mondani. Az iskolai felvilágosítás akkor lehet jó, ha a beszélgetés kiscsoportokban történik, és a szexuális felvilágosítás párkapcsolati kérdésekkel, esetleg pszichodramatikus elemekkel is kiegészül. Ahol a gyerekek eljátszhatják a találkozási, udvarlási ceremóniákat is.

Szerző: Betlen Katalin, illusztráció: László Zsuzsi
Ez a cikk a 2008. évi júniusi zámban jelent meg először. Minden jog fenntartva.