„Azt hittem, soha többé nem bírok felállni”

„Azt hittem, soha többé nem bírok felállni”
Forrás: europress

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel!

A

A 34 éves Elza története egy példa a sok közül. Rengeteg nő és férfi él világszerte, akit egy erőszakos családtag olyan ördögi körbe taszított, amiből felnőttként is nehéz szabadulni. Elzának, úgy tűnik, sikerült.

Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.


A gyerekkoromat egy kis alföldi tanyán töltöttem, mégsem úgy emlékszem rá, mint valami idillre. Anyukám sokat dolgozott, mindig csak azt láttam, mennyi munkája, gondja van. Ő foglalkozott velünk, gyerekekkel, ő etette az állatokat, tartotta rendben a kertet, vágta a fát.

Apám mégis gyakran elégedetlenkedett vele, és bár korábban is sejtettem, hogy néha megüti, 15 évesen a saját szememmel meg is láttam. Legközelebb már közéjük álltam. Olykor hárman sorakoztunk fel apámmal szemben: az öcsém engem védett, anyukám elénk állt.
Örültem, hogy a középiskolát a közeli városban végezhettem, épp elég volt a hétvégéket otthon tölteni. Anyagi helyzetünk miatt úgy döntöttünk, hogy nem megyek egészségügyi szakiskolába, inkább munkát keresek. De apámnak semmi sem volt jó, bármit találtam, nem engedte, hogy elvállaljam, mert szerinte ott kurva lenne belőlem. Egy kora ősszel komolyan összeszólalkoztunk, és azt mondtam: ha megüt, elmegyek otthonról. Nem volt nagy füles, amit kaptam, de utána az ország másik végébe költöztem, anyám húgáékhoz. Apám ma úgy emlékszik rá, hogy nem miatta jöttem el, hanem egyszerűen mehetnékem volt. Nem haragszom már rá. Sőt, bár taszított a zsarnoksága, ugyanakkor nagyon férfiasnak láttam apámat.

Menekülés
A nagynénémék kedvesen fogadtak, kaptam egy külön szobát, megértették, hogy apám durvasága elől futottam egészen az ő városukig. Eleinte támogattak, mégsem volt szerencsés ez az együttlakás. Két hét múlva már három műszakban dolgoztam a helyi szövőgyárban, munka után pedig vigyáztam a kislányukra. Ha néha mégis elmentem valahová, azonnal láttam a rosszallást az arcukon. Bár a megkeresett pénzem háromnegyedét nekik adtam a szállásért és az élelemért, valahogy mégis egyre kényelmetlenebb lett az ottlétem. Talán egy év sem telt el, és két másik lánnyal, akikkel a gyárban ismerkedtem meg, albérletbe költöztem.

Még nem voltam húszéves, többen is udvaroltak, jártak utánam. De a szerelem egy diszkós kiruccanásból született, ott ismerkedtem meg a kislányom apjával. Hogy miért tetszett? Mert nemcsak jó kiállású, szép férfi volt, hanem kedves is, figyelt arra, amiről meséltem, vette a poénokat, remek humora volt. Jó volt vele lenni, és a telefonszám- és címcsere után hamar megkeresett. Sok időt töltöttünk együtt, pedig kiderült, fiatalabb nálam két évvel, még tanul, vagy éppen nem tanul, vannak munkái is... Ezzel nem foglalkoztam. A szülei szép kertes házban éltek, gyönyörű bútorok közt, kocsival, kedvesen fogadtak, érezhetően örültek, hogy a fiuknak ilyen barátnője lett. Három hónap múlva otthagytam a barátnőimet, a munkahelyemet és átköltöztem egy másik városba, a szerelmemhez, a szülei házába.

Nő, anya – rabszolga
Tudtam, hogy munkát kell találnom, de nem ment azonnal. Addig is igyekeztem segíteni, amiben csak tudtam. A barátom szülei dolgoztak, így én takarítottam, főztem, hogy mire megjönnek, ezzel már ne kelljen foglalkozniuk. A főztömet sok kritika érte – nem jogtalanul, mert teljesen gyakorlatlan voltam. Aztán lassan mindennap jött valamilyen megjegyzés, beszólás, hogy mi csak itthon lopjuk a napot... Végre találtam munkát, de aztán mégsem kezdtem el dolgozni. Akkor már terhes voltam a kislányommal.

Mire eljött a szülés ideje, már nagyjából tudtam, hová kerültem. A szülők kritikája állandósult, a gyerekem apja pedig egyre gyakrabban maradozott ki. Sokszor jött haza részegen egy-egy kocsmai italozás után, sőt a verekedéseinek híre is eljutott a fülembe. Talán hat-hét hónapos terhes voltam, amikor először láttam verekedni. Ő kezdte, hatan mentek rá, véresen fölállt a földről, és mint az őrült, csépelni kezdte a többieket. Még soha nem láttam senkit ilyen állatiasan viselkedni.

Amikor a kórházban vajúdtam, részegen bejött, pénzt kért, aztán otthagyott, mondván, hogy nem bírja látni, hogy szenvedek. Egyedül voltam, sírtam az anyukám után, szerettem volna belé kapaszkodni, megfogni a kezét. Meglett a kislányom, gyönyörű baba, az első otthoni este szép volt, összebújtunk, mi voltunk a párom kicsi kincsei. De másnap folytatódott a kocsmázás, haverok, italozás. Alig egy hét otthonlét után negyvenfokosra szökött a lázam, szinte eszméletlenül vittek vissza a kórházba. Orvosi műhiba, mondta neheztelve az ügyeletes orvos, és már toltak is be a műtőbe. Néhány nap alatt 49 kilóra fogytam. Tudtam, hogy rémisztően nézek ki, mégis meghökkentett, amikor ezt a gyerekem apja vágta a szemembe! Csak a kislányom számított akkor is, most is. Lassan épültem fel, miközben a párom már nemcsak italozott, de barátnőket is tartott, kétes ügyletei voltak, el-eltűnt. A szülei jogot formáltak az unokára, és akkor már azt is láttam, hogy az apósom is megveri időnként az anyósomat. A verések persze nálunk is állandósultak: ha valamire nemet mondtam, megkaptam a magamét. És jött az erőszak is – az első akkor, amikor még le sem telt a szülés utáni hat hét...

Olvasd el ezt is!

Nyolc hónapos lehetett a kislányom, amikor a védőnőnk elintézte, hogy bekerüljek a város anyaotthonába. De két hét után a párom és a szülei eljöttek értem kocsival, és nem volt kérdés, hogy engedelmeskedem-e. Este olyan verést kaptam, hogy azt hittem, soha többé nem bírok felállni. Csak a fejemet védtem, mindenem kék-zöld folt lett. Aztán bezárták a házat, csak egyedül engedtek ki, mert azt tudták, hogy a gyerekemet nem hagynám ott. Majdnem két évig bírtam, de aztán újra elszöktem, ezúttal haza a szüleimhez. Elmúlt már kétéves az unokájuk, akkor látták először. Jó volt otthon, az anyukámmal éjszakákat sírtam végig, a kisöcsémre alig ismertem rá, mert közben felnőtt férfivá lett. Egy hónap múlva mégis visszamentem a páromhoz. Újra elhittem neki, hogy megváltozik.

Szabadulás és felnőtté válás
Lopásért, verekedésért és nemi erőszakért hamarosan börtönbe került. Úgy éreztem, ki kell állnom mellette, de amikor a láthatásra más nőt hívott, betelt a pohár.
A szökésemet a munkatársaim szervezték meg. Két hét alatt csempésztem ki mindent a házból, és aznap reggel úgy indultam el otthonról, mintha oviba és munkába mennénk. Csak annyit tudtam, hogy amint megérkezem a megadott helyre, fel kell hívnom egy telefonszámot, akkor mondják meg, hogyan tovább. Legalább négyszer szálltam át, az utasítások rövidek és pontosak voltak. Amikor három-négy óra múlva megérkeztem a gyönyörű kertes villához, nem hittem el, hogy ez a végállomás. Ebben az anyaotthonban két és fél évet töltöttem. Maga volt a csoda, a szabadság. Két hét múlva már új oviba járt a kislányom, én találtam munkát. Lassan megerősödtem. Amikor megszűnt a cég, ahol dolgoztam, a munkaügyi központban felajánlották, hogy tanuljak. Vállaltam az egyéves képzést, pedig tudtam, ha nem sikerül, vissza kell fizetnem a pénzt.

.
.

Éjszakánként magoltam, letettem az angol nyelvvizsgát, és a képesítést is megkaptam.
Nem mondom, hogy nem fordultak elő konfliktusok az otthonban, szóváltások, veszekedések, hiszen annyi nő volt összezárva! Két év után bele is fáradtam az állandó alkalmazkodásba. Az iskola elvégzése után megtaláltam ezt a munkahelyet, lassan hat éve itt dolgozom. Az albérletet nehezen fizettem ki, mégis jó volt. Mostanra pedig teljesen rendeződött az életünk: a bíróság megvonta az apa láthatási jogát – három évig tartott, de végigcsináltam! Kaptunk egy kis önkormányzati lakást, felújítottam, berendeztem. És már nem félek kimenni az utcára.
Ennyi? – kérdezhetik. De én tudom, mennyit izzadtam mindezért! A lányom iskolás. Már nem csak feketével rajzol, és már nem riad fel éjszakánként, hogy anya, azt álmodtam, véres a fejed. De azt még nem tudja, hogy bármire képes lehet. Meg kell neki tanítanom, hogy higgyen magában, hogy legyen kitartó. Férfiak? Vannak. Most leszek 34 éves. Gyerekem már nem lehet, a műhiba... De látok magam körül olyan párokat, ahol a férfi nem alázza meg a nőt. Olyan családokat, ahol mindketten bíznak egymásban. Kivárom azt a férfit, akinek nemcsak adhatok, hanem akitől én is kaphatok.

Elza történetét F. Nagy Ágnes jegyezte le. Fotók: Europress

5 reggeli, amit az irodai konyhád mikrójában is elkészíthetsz, méghozzá 5 perc alatt

Néha egy bögre forró finomság elég ahhoz, hogy a helyes vágányra terelődjön az ember munkanapja. Készítettél már fűszeres zabkását és más ínyencségeket a mikróban? Én most kipróbáltam néhány mikrózható reggeli receptet.

Annyi ételt vásárolj, amennyit meg is eszel – Tippek az élelmiszerpazarlás ellen

Én ugyan soha nem éltem pazarló életet, de pár éve még inkább figyelek arra, miből mennyit vásárolok és használok fel. Ezzel a tudatos gondolkodással te is sokat tehetsz magadért, a bolygóért, sőt rengeteg pénzt is spórolhatsz. Talán még egy adag lelkiismeret-furdalástól is megkímélheted magad. Tegyünk együtt az élelmiszerpazarlás ellen!

Vajon mit gondolna a 20 éves önmagam a mostani életemről? Levél magamnak a múltba és a jövőbe

"...most még nehéz elképzelned, de mindent ügyesen csinálsz: semmilyen erőfeszítésed sem hiábavaló, idővel minden meg fog térülni, így hát soha ne add fel!"

Garnélás-kapros cukkinileves (akár vegán)

Íme egy könnyen és gyorsan elkészíthető, ízekben mégis gazdag leves. Rák nélkül tökéletes vega leves.

Böllér, hentes, pékné – te tudod, hogy milyen ételre utalnak ezek a kifejezések?

Számtalan fogásunk van, ami egy tájegységről, népcsoportról, személyről, egy foglalkozást űző személyről, vagy épp annak feleségéről kapta a nevét. Ezek az elnevezések többnyire készítési módokat jelölnek. Te tudod, hogy melyik mit takar?

A jó szüléshez idő kell, nem pedig futószalagon végzett műtétek - a WHO új irányelvekkel állt elő a nők érdekében

A WHO nemrég új ajánlásokat fogalmazott meg a pozitívabb szülésélmény érdekében.

„Nagyon fontos, hogy egy társadalom elismerje a művészi munkát” – Topor Tünde, az Artmagazin főszerkesztője

A kortárs műveknek lehet pénzben kifejezhető értéke, a művészeknek nemzetközileg komolyan vehető karrierje – érvel az Unicredit Bank mecénás programja, a Korszakalkotók egyik zsűritagja. Topor Tündével beszélgettünk.

Csak én nem akarom megkeresztelni a gyerekemet a családban - avagy így lettem hirtelen fekete báránnyá

"Vajon miért gondoltam azt, hogy anyai alapon jogot formálhatok arra, hogy eldöntsem, lesz-e szenteltvízbe mártás, avagy sem?"

17 optikai illúzió, amit az agyad nem fog helyesen látni, akárhogy is erőlködik

A szemünket és az agyunkat kiábrándítóan könnyű becsapni.

Ezért kell körtét enni alkoholos italok fogyasztása előtt

A körte nemcsak azért szuper gyümölcs, mert tele van vitaminokkal, nagyon finom, sok ételhez illik, így jól felhasználható a főzéshez is, hanem még a borokhoz kapcsolódóan is vannak nagyon pozitív hatásai.

10 kérdés Borbély Alexandrához: Legnagyobb rémálmáról, korai filmes élményeiről és az Oscarról beszélgettünk vele - VIDEÓ

Az Oscar-jelölések előtti napokban volt alkalmunk beszélgetni Európa legjobb színésznőjével, ő pedig elbűvölő szerénységgel nyilatkozott a jelölés lehetőségéről, illetve például arról, mennyire vonzza a külföldi karrier.

Nem olyan voltam, mint a többi gyerek, de te homokba dugtad a fejed, Anya!

Flórának nem volt könnyű gyerekkora. Ma már tudja, mi volt ennek az oka és ettől végre felnőtt fejjel megcsillant benne a remény. Az ő levele következik, amit az édesanyjához intézett...

Az ötmásodperces szabály, amely egyszer és mindenkorra véget vet a halogatásnak

Folyton csak tolod magad előtt a kisebb-nagyobb elvégzetlen feladatok garmadáját? Pedig lehet, hogy csak öt másodpercen múlik.

11 hack, ami lazán felpörgeti a reggeli készülődést gyerekekkel

Van vis maior, amiket könnyedén meg lehet előzni! Segítünk az előre tervezésben, hogy a reggeli rohanásban legalább a fejedet ne veszítsd el.

A 18 éves Emma González az igazi Katniss Everdeen?

Az éhezők viadala fiktív hősnőjéhez hasonlítják a gimnazista lányt, aki profi politikusokat megszégyenítő beszédével talán örökre megváltoztatta az amerikai közéletet a floridai iskolai lövöldözés utáni tüntetésen.

A barátnőim segítettek át a gyászon - nekik köszönhetem, hogy még lélegezem

"Én semmit nem várok a barátaimtól, csak azt, hogy mellettem legyenek. Nem várom, hogy tanácsot adjanak, sajnálkozzanak, vagy velem sírjanak. Hiszen ez nem az ő életük." - Anikó története.

Kövess minket

Ragadd meg a pillanatot! Három hónapos akciós előfizetésünk:

Csak 1185 Ft