Neten vásárol, cseten ismerkedik, mobilon lóg. legfontosabb értéke a pénz. Utálja a kötöttséget, tartós párkapcsolatban nehezen tudja elképzelni magát, 30–32 éves kora előtt hallani sem akar a családalapításról. Egy mai fiatal.
A földszinten lakó, tüneményes Gizi néninek – 80 éves – mindenről megvan a véleménye. A minap magához intett, és fojtott hangon, mint aki valami hatalmas titkot mond, izgatottan susogta: „Te Julika! Tudtad, hogy az a kislány (31 éves) a negyediken… hogy az elvált a férjétől? Annyi, mint te, és már elvált!” Már épp válaszoltam volna, de megelőzött. „A Klárika meg ott a sarokban. Se kutyája, se macskája, pedig ennyi idősen nekem már két gyerekem volt. Aztán van az a helyes pár fölöttetek. Már évek óta együtt vannak, és azt mondja nekem a lány a múltkor, mert ugye rákérdeztem, hogy még nem gondolkodnak házasságon, mert nincs itt az ideje… Julikám! Hát én ezt nem értem! Ti vagytok egyedül normálisak ebben a házban.” Mi ütött a mai fiatalokba?
Harmincévesen férjnél vagyok, hét éve ugyanazzal a férfival fekszem és kelek, van két gyönyörű gyerekünk, lakás- és kocsihitelünk, és erős vágy, pontosabban remény bennünk, hogy a mi házasságunk valóban „holtomiglan, holtodiglan” tart.Mi vagyunk a kakukktojás, az üdítő kivétel. A statisztikák ugyanis azt mutatják, csökken a párkapcsolatban élők száma. Egyre kevesebben akadnak fenn azon, ha egy 30 év körüli nő halogatja vagy teljesen elveti a gyerekszülés gondolatát, esetleg túl van egy váláson. A mai fiataloknak már egyáltalán nem az a normális, ami Gizi néninek.

Fiatalság bolondság?
„A fiatalkor a 15-től 29 éves korig terjedő időszak – kezdi Bauer Béla ifjúságkutató, szociológus. – De a 30. gyertya elfújásával sem lépünk feltétlenül a felnőttkorba. Az utóbbi évtizedekben ugyanis a két korszak közé beékelődött egy átmeneti életszakasz, a modern társadalmak új életformája: az úgynevezett posztadoleszcencia. Bár a posztadoleszcens felnőttek pszichológiai szempontból elég érettek a »felnőtt« jelzőre, nem elégítik ki a szociológiai követelményeket, amelyeket a társadalom elvileg elvárna tőlük. A családalapítást, a megállapodást. Ennek egyik fő oka a tanulóévek kitolódása. Rengeteg huszonéves szerez másod-harmad diplomát, képzi tovább magát, emiatt egyre később költözik el otthonról, teremt magának kereső státuszt, alapít családot.”
20 éve ez volt a lázadó korosztály, mely alig várta, hogy a saját lábára állhasson. A mai fiatalok viszont nem vágynak az elszakadásra, húzzák-halasztják a biztos családi fészek elhagyását. A minták persze bennük is megvannak. Elvben ők is szép családra, házasságra, két gyerekre vágynak. Elvben… Mert bár a fiatalok 70 százaléka véli úgy, hogy az lehet csak igazán boldog, akinek van gyereke, és 80 százalékuk tekinti a házasságot működőképes együttélési formának, ma feleannyi pár köti össze életét hivatalosan, mint a 80-as években, ráadásul háromból két házasság válással ér véget. A gyakorlat bizony azt mutatja, hogy a fiatal generáció vonakodik a hosszú távú kötelezettségvállalástól: ha már együttélés, legyen inkább az élettársi viszony, ne házasság. A család, az összetartás nekik már nem érték.

(Virtuális) barátnő kerestetik?
„Drasztikusan megváltozott a kommunikációs világ a fiatalok körül – folytatja Bauer Béla. – Mások lettek az ismerkedési szokások és helyszínek, kiment a divatból az udvarlás, trend lett a hamburgerszex, vagyis a nem minőségi, felejthető (szex)fogyasztás, az egyszerű és gyors kielégülés. 20 éve még nem volt mindenkinek mobilja, számítógépe. Akkoriban »face to face« kommunikáltak az emberek. Ha valaki ismerkedni akart, el kellett mennie társaságba, szemezni, mosolyogni, csevegni, bókolni. Manapság ki se kell mozdulni a lakásból ahhoz, hogy barátot, partnert találjunk. A mai fiatalok döntő többsége a neten ismerkedik, egyre kevesebb közösségi élményben van részük. De nem is nagyon hiányolják. Virtuális térben élnek, a személyes kommunikáció nekik már zavarba ejtő aktus.”
Ha mégis élőszóban kell kifejezniük magukat, kiderül, hogy szókincsük szegényes, szinte egyáltalán nincs nonverbális kommunikációjuk, nem is ismerik fel a partner jelzéseit, és teljesen idegen tőlük, hogy megérintsék beszélgetőtársukat.
A net anonimitást ad. Ha akarják, fölfedik magukat, ha nincs kedvük hozzá, arctalanul ismerkednek. Még a nemüket se kell elárulniuk. Szexualitásukról sokkal könnyebben és gyorsabban osztanak meg intim információkat, mint élőszóban tennék. A nők jellemzően társat, a férfiak inkább szexpartnert keresnek, a kialakult kapcsolatok többnyire felületesek, és nagyon gyakran egyetlen szexuális aktusra korlátozódnak.
„Mégis hol ismerkednék? Diszkóban? Ordítva beszélgetni valakivel, akit aztán le se tudok rázni? Vagy romkocsmákban részegek között? A net a tuti – mondja a 23 éves Anikó. – Beállítom a keresési paramétereket, s különböző szempontok szerint szűröm a jelentkezőket, így csak az jut el hozzám, aki valóban érdekes lehet. Nincsenek fölösleges körök, nincs mellébeszélés, nincs tévedés, mert ott a fotó. És ha valaki mégse tetszik, egyszerűen letiltom. Nem kell magyarázkodnom, nem kerülök kínos helyzetbe. A személyes találkozás persze mindig lutri, futottam bele már én is olyanba, aki a haverja képét tette fel a sajátja helyett, de megesik az ilyen. Túl nagyot lódítani senkinek sem érdeke, hisz az első randin kiderül a hazugság.”
Válaszúton „Lackóval nyolc éve vagyunk együtt, a mi kapcsolatunk kiállta már az idő próbáját – meséli a 30 éves Niki. – Szülnék én, csak mondd már meg, hova? Albérletbe? Mert saját lakásra egyelőre nincs pénzünk. Tisztában vagyok vele, hogy sose lesznek ideálisak a körülmények, mindig lehetne mire gyűjteni, de amíg nincs biztos egzisztenciánk, nem merünk belevágni. Összeházasodni is csak azért nem házasodunk, mert egy esküvő irgalmatlan pénz.”
Egy biztosítótársaság friss kutatása szerint a nők főleg anyagi okok miatt halogatják a gyerekszülést. Bár tudják ők is, hogy az ideális kor a 25 és 27 év közötti időszak, később és kevesebb gyereket vállalnak, mint 20 éve a hasonló korúak. Az elmúlt évtizedben ráadásul összekuszálódtak a női-férfi szerepek. Egyre több nő érez késztetést arra, hogy kezébe vegye az irányítást, megteremtse az anyagi körülményeket a gyerekvállalásra. Ezért fontos számára, hogy biztos munkahelye, jó fizetése legyen. A karrierépítéshez pedig idő kell.
„A férfiakból kiveszett a küzdőszellem, elkényelmesedtek, a nők pedig egyszerre mindkét szerepben próbálnak megfelelni – kezdi Tóth Mercédesz pszichológus, családterapeuta. – A magyar szingli nő jellemzően magányos, ugyanakkor társra vágyik. Keresi a nagy őt, aki mellett megállapodhat, de egyszersmind karriert is szeretne. 8–12 órát dolgozik, a szakmájában elismert, de a magánélete csőd, és ha összeakad egy használható férfival, azt sem tudja, melyik ujját harapja meg. Nem akarja elvesztegetni a karrierjébe fektetett rengeteg energiát, és tudja,
hogy a munkahelyi elvárásoknak nem lehet megfelelni egy gyerek mellett. Legyen nő, és szüljön? Mi lesz utána? Gyerekkel a karján hátrányba kerül a munkaerőpiacon, ráadásul fél, hogy nem lesz hova visszamennie. És ha a párja odébbáll? Manapság a nők ezzel a forgatókönyvvel is számolnak. Ezért inkább kivár, nem szül, és egyszer csak 30 fölött találja magát tartós párkapcsolat és gyerek nélkül. Rátör a kapuzárási pánik, apajelöltet keres, és kétségbeesésében végül olyan embernek mond igent, aki voltaképpen nem is kell neki. A gyerek megszületik, a szülők nagy valószínűséggel szétmennek, a kicsi csonka családban nő fel, nem lát modellt a sikeres együttélésre. Majdan ő maga is párkapcsolatra lép... és kezdődik elölről.”

Együtt, mégis külön
„A hagyományos értékek, mint a család, a kölcsönös tisztelet vagy a felelősségvállalás kimentek a divatból, helyükre a fogyasztás, a pénz, a presztízs került – folytatja Tóth Mercédesz. – Legyél te a legjobb, a legsikeresebb! Vedd meg, fogyaszd, használd, cseréld le! Ezt sulykolja belénk a média, a reklám, és ezt követik a fiatalok a párkapcsolataikban. Addig vannak együtt, amíg minden rózsaszín és tökéletes. Ahogy – óhatatlanul – múlni kezd a szerelem és megjelennek az első problémák, a legkisebb ellenállás irányába mozdulnak, és szétbútoroznak. Ugyan miért fektetnének energiát egy döcögő kapcsolatba, ha sokkal kényelmesebb és kellemesebb újat kezdeni?”
Egy párkapcsolat dinamikus képződmény, akkor fejlődik, ha a konfliktusokat a felek közösen próbálják megoldani. Hol az egyiknek, hol a másiknak kell engednie, erre pedig manapság egyre kevésbé képesek a fiatalok. Ennek legfőbb oka az önismeret hiánya. Irreális elvárásokat támasztanak partnerükkel szemben, megvalósíthatatlan célokat tűznek ki maguk elé.
Az individualizálódás a párkapcsolaton belül is feltűnik. Mindenki őrzi a függetlenségét. Nincs „mi”. Mindenki ragaszkodik a saját mozgásteréhez, a maga barátaihoz, sokszor külön kasszán is vannak, a hideg rázza őket attól a gondolattól, hogy elkötelezzék magukat. A házasság már nem szent ígéret, hanem jó buli. Ha nem megy, legfeljebb elválnak. Ez manapság már nem okoz akkora törést, és nem akkora kudarc, mint 20 évvel ezelőtt.
Gizi néni kétkedve hallgatja, ahogy érvelek, mentegetem Klárikát, a kislányt a negyedikről, a párocskát felettünk, de leint. „Akármit mondasz, Julikám, ez akkor se normális. A házasság szent, gyereket meg szülni kell. Anélkül nem élet az élet” – zárja rövidre, aztán visszavonul főzni. A lányát várja ebédre. Mostanában gyakrabban jön. Épp a minap mesélte, hogy 22 év házasság után vált el a nyáron.

Szerző: Svraka-Gévai Júlia, fotó: Nick Scott/Acpsyndication.com
Megjelent a 2011. évi januári számban. Minden jog fenntartva.