Kegyes hazugság

Borítókép: Kegyes hazugság
Liza nem hitt a fülének, de a szemének sem. Ehhez mérhető sokk még sosem érte. Az előszobában áll, pontosan ugyanabban a pózban, ahogy öt perce otthagyták. Faképnél.

Szakítás

De az is lehet, hogy egy órája áll ott, már nem tudja, az időérzéke is odalett. Kezében félig kicsomagolt kajszibarackos müzliszelet. Megpróbál megmoccanni, de nem sikerül, mozgásképtelenné vált. Az agya kiadja a parancsot a mozdulatra, de a végtag nem engedelmeskedik: megtagadja a szolgálatot, mint a tologatásnak-huzogatásnak ellenálló bútordarabok Czifra János temetésrendező lakásában, ahová egy napon beköltözött a Démon (Krúdy Gyula Asszonyságok díja című regényében). Na de mi történhetett? Állítólag nincs másik nő. De akkor mi van helyette? Mi a baj? Hiszen eddig olyan jól ment minden. Az összes férfi közül, akivel Lizának valaha dolga volt, Tamás a leghűségesebb, legfigyelmesebb, legérzékenyebb. Megismerkedésük óta (három éve) alig volt köztük vita. Másfél évvel ezelőtt összeköltöztek. Éppen azon a bizonyos napon, a költözés napján ugyan volt némi nézeteltérés, de semmi komoly. Tamás azt nehezményezte, hogy a nő „összebútorozást” emleget, amely szó hallatán, nem tehetett róla, öklendezni kezdett; amikor Liza bocsánatkérések közepette „összecuccolásra” korrigált, Tamás előbb legyintett, aztán fintorgott és a saját homlokát csapkodta – ez Lizának igencsak rosszulesett, úgyhogy nem is keresett több szinonimát. Kapcsolatuk három év elteltével is megőrizte kezdeti frissességét: egymás kezét fogva derűsen csatangoltak a városban, mint a húszas éveikben járó szerelmesek. Fél éve elutaztak Hollandiába, két teljes hétre – napi huszonnégy órás együttlét: igazi próbatétel –, és Liza elégedetten tapasztalta: a két hét alatt mindössze két kisebb nézeteltérésük akadt, melyek közül egyik sem volt nagyobb horderejű a korábbi, „nyelvhasználati” problémánál; először azon kaptak össze, kinek jutott több majonéz az utcai árusnál vásárolt sült krumplira, másodszor egy amszterdami coffee-shopban civakodtak, mert Tamás szerint Liza az előre megbeszélthez képest többszörös erősséggel szívta meg
a közös marihuánás cigit, így ugyanannyi pénzért nagyobb bódultsághoz jutott.
Még két hete, Liza születésnapján sem lehetett sejteni semmi rosszat. Sőt. Tamás nyelvpiercingre szóló utalvánnyal lepte meg barátnőjét, aki a boldogságtól majd kiugrott a bőréből. Tamás ugyan sokszor adott hangot elutasító véleményének – „Egy harmincas, felelős beosztásban dolgozó nő ne a külsőségekkel akarja »konzerválni« a fiatalságot!” –, végül mégis befizette Lizát a belvárosi tetoválószalonba. De még előtte alaposan utánajárt, mi mindennel jár a beavatkozás – egyik este előkapott egy prospektust, amiből, hangjában meleg szeretettel, gondoskodással, felolvasta a legfontosabb tudnivalókat: igazi fájdalomra nem kell számítani, csak a  fúróberendezés hangja kellemetlen; ugyanakkor a műtét után a nyelv megduzzad, ideiglenesen nehézkessé válhat a beszéd; elsőre 316L orvosi acélt vagy 925-ös ezüstöt célszerű berakni, egyelőre szó sem lehet műanyagról. Micsoda figyelmesség, micsoda aprólékosság, micsoda szeretet! – Liza le volt nyűgözve. Most meg ott áll még mindig az előszobában, a döbbenettől megbénultan, értetlenül, kezében a félig kicsomagolt kajszibarackos müzliszelettel.

Tamás nem várja meg a liftet. Rohan lefelé a huzatos lépcsőházban, kettesével szedi a lépcsőt. A ház előtt megszokásból felkapja a fejét, gyors pillantást véve az ablakukra, pedig a legkevésbé sem érdekli, ott áll-e Liza. Mert vége. Mert Liza már nincs. Kész, Tamás ennyit bírt magába fogadni, az utolsó kis epizóddal megtelt és felrobbant benne a tárolóegység, ami a lánnyal kapcsolatos elfojtásokat raktározta. A homlokát dörzsöli, a haját túrja, miközben megnyújtott léptekkel halad a saroképület felé, amelynek aljában a város legbüdösebb vendéglátósa a város legbüdösebb presszóját üzemelteti. A séta alatt az elköltözés lebonyolítási menetét tervezgeti magában. Melyik barátját küldje el a holmikért? Mert hogy ő (Tamás) soha többé be nem teszi a lábát abba a lakásba.
Beront a presszóba, lehuppan a sarokasztal melletti rozoga faszékre. Miután kapucsínót rendel, felhívja első számú tanácsadóját, a bátyját. Ennyit mond a telefonba: „Eljöttem.” Egyébiránt ez az a báty, aki annak idején szüntelenül bizonygatta, hogy a társkapcsolat zavartalan működésének fenntartására csupán egyetlen biztos recept létezik: hazudni. Pici kis füllentések, szigorúan jóindulatból. Néha, ha nagyon muszáj, a picinél valamivel nagyobbacskák. De mindig valami „nemes cél” érdekében, ez a lényeg: féltékenységi jelenetek vagy más viták elkerülése – ne adj isten: a kapcsolat megmentése – céljából… Gyűjtőneve is van ennek a hazugságtípusnak: kegyes hazugság. Hazudni egy kicsit. Illetve, ha a társ hazugsága átlátszóvá válik, szemet hunyni felette…
A vakság tettetése nem más, mint kontrahazugság. Tamás a folyamatos szemhunyással telítődött.
A bűzös pincér tömör, már-már tapintható izzadságszag-csíkot húzva maga után megérkezik Tamás asztalához. A kapucsínót leteszi a férfi mobilja mellé, ami ebben a pillanatban megcsörren – a bátyja az. Nem érte be azzal a szóval, hogy „Eljöttem”, kíváncsi a részletekre. Tíz csörgés után a készülék elnémul. „Kegyes hazugság! – mormolja maga elé Tamás. – Mekkora egy orbitális nagy baromság!” Majd gondolatban hozzáteszi:
„A hazugság eleve kegyetlen. Az a legnagyobb hazug, aki azt állítja, hogy jó cél érdekébe állítható.” Tamás kapásból felidéz tíz olyan esetet, amikor szemet hunyt valamilyen őszintétlenség felett. Ha a kezébe nyomnak egy papírt és tollat, adnak fél órát, könnyedén összeír még ötvenet. Például nem kezdett hangosan gyanakodni, amikor a fogas alatt rátalált egy szolnoki tankolásról és vásárlásról szóló számlára, amelyen az időpont egybeesett Liza szülőknél töltött hétvégéjével, Hévízen! Ezen közel egy héten át emésztette magát, mégsem tette szóvá. Akkor sem tett megjegyzést, amikor Liza a vállalati kirándulás mesélése közben egymásnak ellentmondó szálakat gabalyított össze. „A kapcsolat zökkenőmentes fenntartása érdekében” ezeket mind lényegtelen ügyeknek tartotta. Csak akkor szólt, ha Liza fülbántó szófordulatokat használt. Meg amikor Liza szombat délelőttönként a Praktiker–Ikea–Tesco-háromszög végigjárásával fenyegetőzött. Kész, ma befejeződött, nincs többé, egy jelentéktelen üggyel lett vége – Tamás nem is látja értelmét újra felidézni, mert nem konkrétan e miatt történt a robbanás. A latenciában szunnyadó sérelmek, az elhallgatások, a tisztázatlan félreértések, a „kegyes hazugságok” összekapaszkodnak, és együttes erővel, óriási energiával törnek a felszínre; a kegyetlen végeredmény elkerülhetetlen. Tamás a kapucsínó mellé megkíván valami édeset, egy szelet csokit. A pulthoz csoszog, ahol Büdösné Marika sajnálattal közli, hogy a csoki elfogyott, viszont van müzliszelet. „Hú, azt inkább nem – mondja Tamás. – Inkább kérnék még két tasak cukrot.”

Szerző: Maros András, fotó: Red dot

Ez a cikk először az Éva magazin 2008. évi januári számában jelent meg. Minden jog fenntartva.