Gondolom, mindenkivel volt már olyan, hogy nőként a racionális-kibeszélős-megmagyarázós módszerrel közelített egy konfliktus megoldásához, a férfi pedig az ágyban akarta elintézni a dolgokat. Engem ez sokszor iszonyúan idegesített, mert azt éreztem, hogy hohohó, apukám, most nem menekülsz. Nem fogunk megint egy euforikus dugással túllendülni a problémákon.

Mégis távol álljon tőlem az a fajta álfeminista gondolkodásmód, amely a férfiakat primitív és mechanikus szerkezetekké alacsonyítja le. Ennek legfőbb képviselői rendszerint boldogtalan nők, akiknek egyik kedvenc időtöltése, hogy gúnyos-megalázó hangnemben okításokkal lássanak el minket arról, hogy a férfiak aljas, egybites disznók, akik tényleg csak azt az egyet akarják. Ráadásul vérszagra gyűlnek: legszívesebben olyankor támadnak, amikor az ember épp egy ronda csalódástól meginogva különösen fogékony erre a dühöngő-ostoba magyarázatra. Ha valaki azon kapna egyszer, hogy így beszélek a férfiakról, szóljon, hogy valamit nagyon elrontottam.

A bűntudat mint a libidó forrása
Na de – most, hogy ezt tisztáztuk, meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy – abban azért valóban van valami ősprimitív, ahogy a férfiak képesek puszta nemi vággyal reagálni olyan érzelmi turbulenciákra, amelyek sok nőből épp az ellenkezőjét váltják ki. Mindezt bináris nyelvre fordítva legyen az 1 az akarás, és a 0 a nem akarás. Bár mint tudjuk, ez nálunk nőknél mindig sokkal komplikáltabb, azért megkockáztatom, hogy mondjuk a szeretet, udvarlás, felszabadultság, biztonságérzet, satöbbi 1 lenne, az érzelmi elhanyagoltság, megcsalva levés és egyebek pedig 0. Biztos a férfiak vágyát felbujtó vagy gátló érzelmeket is lehetne hasonló módon kategorizálni, de most csak egyet ragadnék ki: a megcsalás miatti bűntudatot. Ez nálam biztosan hatalmas nulla.

Mit tesz azonban a szeretett férfi, amikor – mindössze pár órával azután, hogy nálam tíz évvel fiatalabb és tíz kilóval könnyebb egyéjszakás kapcsolatának ágyából kiszállt – bocsánatért zokog a kanapémon, és én két irgalmatlan pofon helyett ösztönösen átölelem? Gigamerevedést produkál. Néhány órával korábban a megcsalás minősített esetének áldozataként hányingerig zokogtam szét magam a padlón, és szitkozódva azt kívántam, soha többé hozzám se érjen. Erre tessék: délben már itt ül, és a tékozló fiút visszafogadó érintésem tizedik másodpercében a bugyimat rángatja lefelé, én meg hagyom. Sose éreztem még a vágyát olyan erősnek és habzsolónak.

Ha az odaát lévő, kiégett nőkhöz tartoznék, micsoda lelkesen lobogtathatnám ezt a példát is elméletem igazolására! Megcsal, megaláz, meggyötör, és tessék, most is csak azt akarja. Na ugye, hogy disznó. De az az igazság, hogy engem néha szórakoztat ez a kétbites működés. 1, 0, 1, 1 – feláll, nem áll fel, feláll, feláll. Persze lehet, hogy csak azért, mert szeretem.

Szerző: Hevesi Flóra, fotó: Éva magazin/Szilágyi Stefánia, Pinterest