Első élmény
Betlen Katalin: Alig mentünk tíz perce, még azt sem tudtuk, merre van a tenger, merre a Sagrada Família, egy fiatal pár jött szembe az utcán s csókolóztak. Mindkettő fiú volt. Diszkréten félrenéztem. Kisvártatva egy enyelgő lánypárt sodort utunkba a véletlen. Aha, gondoltam, ez a szabadság városa, biztosan erős meleg közösség él itt. Persze hogy soha többé nem láttam ehhez hasonló jelenetet. Kivéve egy performance-ot valahol a belvárosban utolsó este.

ES: Nekem az első benyomásom az volt, hogy nemcsak fehérnemű van kifeszítve a házak közt (ahogy a mediterrán városokban szokás), hanem színes szalagok is, díszítésképpen. Meg hogy minden ki van írva spanyolul és katalánul. A katalán majdnemhogy jobban hasonlít a franciára, mint a spanyolra.

Gaudí

BK: A szállodánk és az egyetem között félúton volt a híres-nevezetes Sagrada Família. Nem baj, ha kicsit durva leszek? Gaudí zseniális pasas volt, és a mai Barcelona elképesztően jól profitál belőle. Ám a még ma is építkezési területként funkcionáló székesegyház nekem nagy csalódás volt. Az idő jócskán kikezdte atemplomot, nemcsak építik, de egyben renoválják is. Állítólag 2022-re kész lesz. Másnap elbandukoltunk a Güell parkba, s én ettől sem ájultam el. Kicsit röstelltem magam, de aztán úgy döntöttem, hogy ez a stíl nekem nem jön be és kész.
ES: Nem hiszem, hogy durva lettél volna, ugyanakkor nekem bejött. Szórakoztatónak és játékosnak találtam. Valahogy a Sagrada Família be nem fejezettsége is illett hozzá.

Utcaművészet
ES: Az itt jobban virágzik, mint bárhol. A La Seu-bazilika tövében egy román tangóharmonikásnak még meg is vettük a lemezét. Igaz, hogy utána gyorsanösszekapta a holmiját, és „fucking police” felkiáltással kereket oldott.

Az utcazenének a helyiek között is nagy hagyománya van. Kár, hogy ma már tilos, merthogy zavarja a lakókat. A Rambla del Ravalon láttam is, ahogy a rendőrség elzavarta anagyban dzsemmelő alkalmi zenekart. Egyszer olvastam egy interjút a Barcelonában is otthonos zenésszel, Manu Chaóval, aki elmondta, hogy ez a tilalom mennyire káros, és hogy megöli az urbánus zenei kultúrát.
BK: Elsorolom, miket láttam. Egy növényekkel befuttatott, szép kis reneszánsz udvarban barokk kamarazene-sorozat zajlott. Amikor arra jártunk, egy belga trió Vivaldit, Corellit játszott. A Güell parkban egy kínai fiatalember festett fürge mozdulatokkal valamiféle tájképet egy kábé 1 méteres vízszintes papírtekercsre, belefoglalva a megrendelő nevét, 1euróért. A Ramblán, Barcelona főutcáján az a fickó kötötte le a figyelmemet, akinek a feje a testétől elválasztva egy másik doboz tetején vigyorgott.

Közlekedés
ES: Van egy jól működő bérbiciklirendszer, amilyen Párizsban, Bécsben, Brüsszelben és sok más nagyvárosban is. (Budapesten is terveznek ilyet évek óta.) Belvárosszerte mindenütt piros bringák tárolására szolgáló állomások vannak elszórva. Csipkártya ellenében lehet használni a kerékpárokat, a kártya azonban egy évig érvényes, ezért mi inkább hagyományos biciklikölcsönzőt vettünk igénybe. A Güell parkig kicsit meredek kapaszkodó vezetett, de azt mindenkinek ajánlom, hogy a belvárosi tengerparton kerekezzen végig egyszer, főleg este.

BK: Gyalogosként olyan biztonságban éreztem magam, mint sehol. Mindenki nyugodtan vezet, nem dudálnak, nem anyáznak, az egész forgalomnak kiszámítható, nyugodt ritmusa van. Metróval mindenhova el lehet jutni, nagyon áttekinthetők a tájékoztató táblák, s külön jelzik, melyik megálló akadálymentesített (a többség).

Tenger
BK: Nekem ez kimaradt, az időjárás – finoman szólva – nem kedvezett.
ES: Kár, pedig a tenger az egyik legjobb dolog a városban. Nemcsak a fürdőzés miatt, hanem azért is, mert nagyon szép és több kilométer hosszú homokos partja van, fölötte pedig egy sétány. Igaz, nyáron a legélvezhetőbb: ha az ember kimelegedett a belvárosi sétában, akkor csak lesétál pár száz métert a partra csobbanni egyet. Nem sok metropolisz dicsekedhet ezzel: terebélyes, kacskaringós utcákkal rendelkező óváros, amely szinte (de szerencsére tényleg csak szinte) belecsúszik a hatalmas plázsba. Ráadásul mindkettőt naponta takarítják.

Katalánok
BK: Egy kávéházban kávéztunk (mily meglepő), amikor betért két férfi. Először azt hittem, hogy Antonio Banderas és Javier Bardem (igaz, ők mindketten spanyolok). De nem ők voltak, csak két szerintem tipikus katalán. Fekete haj, fekete szem, vad tekintet, izmos, nem túl magas alkat.
ES: Igazából ilyennek az andalúzokat is képzelhetted volna... Barcelonában legtöbbször spanyol beszédet hallottam: az élelmiszerboltok alkalmazottai (akik szinte mind távol-keleti bevándorlók) nem tudtak katalánul. De esténként a kocsmákban láttam igazi katalán bennszülötteket, a környező kisvárosokban meg senki sem beszél spanyolul. Alegfontosabb, igen felületes benyomásom a katalánokról az volt, hogy így definiálják magukat: „Spanyolországban élő nép, amelynek tagjai nem (és még egyszer: nem) spanyolok.”

Miró, Picasso
ES: Ez nekem teljesen kimaradt. Idegen városban jobban szeretek az utcákon – na jó, még esetleg az állatkertben – járkálni, mint múzeumokban. Pláne ha csak néhány napom van.

BK: Nagyon irigykedtem a magyar gyerekek nevében a Miró Alapítványban. Ha csak egymagam lettem volna benne, akkor is jó napom lett volna. De nem voltam egyedül, volt például négy különböző korú gyerekcsoport. Letelepedtek valamelyik kép vagy szobor előtt, a tanár mesélt, magyarázott, kérdezett, fénymásolatban részleteket mutatott a műről, s a gyerekek tátott szájjal hallgatták. Nagyon passzoltak egymáshoz Miró és a gyerekek.
A Picasso Múzeumban a legnagyobb élmény Az udvarhölgyek című Velázquez-képre készült variációsorozat (több mint 40 kép).

Szöveg:Betlen Katalin, Eörsi Sarolta, Fotó: a szerzők és Safa