A Nanushka jó két éve berobbant a köztudatba. Hihetetlen hazai és nemzetközi sikerszéria vette kezdetét. Szandra a budai Vár alatti „showroomjában” fogad. Egy parányi, barátságos kis üzletben, amely bárhol lehetne a világon – mégis nagyon hazai. De leginkább: otthonos.

Eddig a fekete és a szürke dominált a kollekciójában. Muszáj megkérdeznem: jönnek-e új színek tavasszal?
Jönnek. Nekem egyébként a fekete, a fehér és a  szürke szín tetszett mindig. Az a tervező vagyok, aki olyan ruhákat készít, amilyeneket maga is hord. Az haute couture-tervezők nagy része nem így gondolkodik, de én minden egyes darabot felvennék. Monokrómban öltözöm. De mivel részben amerikai piacra dolgozunk, eléggé presszionáltak, hogy most már sok mindenkinek van szürke és fekete-fehér Nanushkája, szükség lenne más színekre. Így, sajnos, muszáj volt engednem – igaz, utólag már örülök neki. Először nagyon nem akartam, hogy beleszóljanak, de beláttam, hogy igazuk van. Örülök, hogy mertem színes anyagokkal dolgozni.
Ez azt jelzi, hogy Ön is változik?
Persze. Nagyon jónak tartom, hogy olyasmit csinálok, amit én is szeretek – ettől lesz „nanushkás”. Ugyanakkor tudom, hogy ez egoista gondolkodás. Azért találtam ki, hogy ne ússzon ki a kezem közül a saját stílusom. Aztán rizikóztam. Gondoltam, jó, legyenek színek. És azt tapasztaltam, hogy a kollekció megőrizte a rám jellemző jegyeket. Az amerikai piacon jövőre már lesz kánikulakollekcióm is, megjelenik például a lazacszín. Tetszik, és alig várom, hogy hordhassam.

London + fashion + college
Vajon miért harapott rá a világ a ruháira?
Nehéz megfogalmazni, csak azt tudom elmondani, amit tapasztalok. Sokan bejönnek, és amikor felpróbálják a dolgaimat, többnyire tetszik nekik. Azt szokták mondani: „Megtaláltam önmagam!” Hogy olyan a ruha, mint ha nekik terveztem volna. Kicsit misztikus dolog ez nekem, nem is értem igazán.
Mi az állandó?
Bizonyos jegyek végigkísérnek minden kollekciót. Például az anyagok társítása. Egy sportos anyagból megcsinálok egy elegáns fazont – vagy fordítva. És jönnek a kontrasztok. Kiforgatom a hagyományosat önmagából. Sokan különböző témák, például az 50-es évek köré terveznek valamit. Nekem eddig nem volt ilyen. Aktuális impulzusokat építek be a ruháimba – utazásokat, könyveket, filmeket, hangulatokat, embereket. Mindig kidob valamit a  rendszer.
Csak beleszippant a levegőbe, és megérzi az aktuális trendet?
Nem is tudom. De sokszor előfordul, hogy egy kollekcióban van legalább három olyan dolog, ami másoknál is megjelenik. És ezek egyszerre jönnek ki! Nagyon érdekes, hogy az ember hogyan adaptál dolgokat. Én is merítek ihletet más tervezőkből.
Mi hatott a leginkább Önre?
A stílusomra leginkább a londoni élet. Négy évet töltöttem ott.
Igaz, hogy úgy találta meg az iskolát, hogy begépelte a Google-ba: „London + fashion + college”?
Igaz. Anyukám is ruhákkal foglalkozott, és a szüleim kitalálták, hogy majd én továbbviszem a gyerekruhabizniszt. Először volt is hozzá kedvem, de aztán rájöttem: szívesebben foglalkoznék felnőttruhákkal. Sőt, azt terveztem, hogy nyitok egy multibrand üzletet, ahol több tervező ruháit lehet kapni. Harmadikos középiskolás koromban pedig eldöntöttem, hogy divattervezést akarok tanulni, és lehetőleg Londonban. A szüleim a Közgázt ajánlották volna, én meg úgy gondoltam, jó kis csel lesz, ha londoni sulit választok. Belementek. Így leültem az internet elé, és a keresőprogram azonnal a London Fashion College-et dobta ki. Nekem London nagyon bejött. Inspiráló hatással volt rám az olvasztótégely-jellege, a sokszínű kultúra és az emberek. Azokban az éveimben éppen erre volt szükségem. Most már nem lenne kedvem hozzá. Imádok visszamenni néhány napra, de nem szeretnék ott élni. Túl sok. Távol áll a lelkivilágomtól.
Kalandvágyból tért haza? Felteszem, hogy egy ilyen iskolából sokan a legmenőbb helyeken kezdenek dolgozni. 
Képzelje, egyáltalán nem így volt. Volt, aki még csak nem is a szakmában helyezkedett el.
Azt mondják, nem is tudott rajzolni, mielőtt kiment volna.
Ma sem tudok olyan jól. Van egy alapvető rajztudás, ami kell ehhez a szakmához. Ha jobban rajzolnék, lehet, hogy magasabbra szárnyalnék. De az is lehet, hogy visszafogna.

Valamit jól eltalált
Mikor kezdte érezni, hogy bejött a dolog?
Annyira gyorsan történt minden. Az első divatbemutatóm 2005 májusában volt, és már akkor is olyan sokan eljöttek rá... Szájról szájra terjedt a hír. Úgy érzem, nem is volt olyan nagyon nehéz dolgom.
És mitől sikerült kitörni a nagyvilágba, innen, a budai mézeskalácsházból?
Nem tudom. Talán valamit jól eltaláltam.
Hány országban árulnak Nanushkát?
Sok országban van egy-egy boltban, de ebből még nem következik, hogy az egész világot meghódítottam. Amerikában van normális disztribútorunk. Ott legalább negyven boltban árulunk. Japánban, Ausztráliában, Görögországban és Dániában is van néhány üzlet. De ez úgy megy, hogy az egyik szezonban rendelnek, a másikban meg nem. Azt szeretnénk, hogy előbb-utóbb mindenhol legyen egy rendes sales-teamünk.
Előfordult, hogy tervezett valakinek személyre szóló ruhát?
Ilyet nem vállalunk. Egyszerűen nem fér bele. Így is nyakig ülünk a munkában. Ha valakinek nem jó a méret, akkor azért megigazítjuk.
Filmsztárok is kezdenek Nanushkába bújni.
Mostanában forgatott Magyarországon Selma Blair, a Hellboy című filmben. Küldtem neki négy ruhát ajándékba. Utána lelkesen felhívott, és egy katalóguson bekarikázta, mire lenne szüksége még. Aztán feljött és megvásárolta a fél showroomot. Hozott két sminkest, ők még vissza is jöttek, mert maguknak is vásároltak. Lucy Liu és Charlize Theron is vásárolt nálunk.
Van olyan ruha, amelyikbe szinte szerelmes?
Sok. De ezek pillanatnyi érzelmek. Mindig az újak tetszenek a legjobban, azok csigáznak fel igazán.

Munka és spiritualitás
Mi fér bele az életébe a munkán kívül?
Azért nem vagyok egy nagy munkamániás! A lányok a gyártáson nyolcra járnak, és mindig noszogatnak, hogy jöjjek már be korábban. Tíz-tizenegytől fél ötig-hatig dolgozom. Sportolok: futok, és régebben jógáztam. Szeretem a filmeket.
Partiélet? Éjszaka?
Korán kezdtem. Tizenkét évesen már tinidiszkókban lógtam. Nagyon-nagyon éltem, és egy kicsit kiégtem ebből a szempontból. Jobban szeretem a baráti összejöveteleket. Már a füstöt sem bírom. Sokszor emiatt fordulok ki egy helyről.
Milyen a közérzete? Figyel arra, mi történik mondjuk az országban?
Képzelje, nem. Tévét nem nézek, arról pedig, hogy mi történik a politikában, fogalmam sincs. Nem vagyok rá büszke, de ez van. A barátomat jobban érdekli mindez, ő netezik és mesél néha.
Akkor mi foglalkoztatja?
Magam... ezek olyan intim dolgok. Eléggé spirituális beállítottságú ember vagyok. Figyelem, mi miért történik velem, nem hiszek a véletlenekben.
A spiritualitás mit jelent? Füstölőt gyújt és lemegy alfába?
Dehogy! Az nekem már okkultság lenne! A spiritualitás azt jelenti, hogy megpróbálok minden pillanatot tudatosan megélni. Akármit csinálok, akárhol vagyok, igyekszem megfigyelőként, felülnézetből szemlélni a dolgokat. Nem vagyok elszállva, tudom, hogy még rengeteg a dolgom önmagammal is. Nagyon szeretem a munkámat, ám a spiritualitáshoz képest a munka abszolút másodlagos.
De a kettő összefügg, nem?
Igen. Mivel tudom szívből csinálni, örülök, hogy éppen ez a munkám. De ez múlandó: a ruha csak ruha marad.

Szöveg: Bus István, fotó: Miklóska Zoltán, Tombor Zoltán

A cikk az Éva 2008. márciusi számában jelent meg. Minden jog fenntartva.