Hejőkeresztúr egy borsodi község a Tiszaújvárosi kistérségben, Miskolctól 12 kilométerre. A lakosság 20 százaléka roma, az iskolaköteles gyerekek szüleinek több mint a fele nem végzett 8 osztályt, sokan közülük analfabéták. Nincs megélhetés, feneketlen a nyomor. A kilátástalanság kellős közepén mégis működik itt egy iskola, méghozzá mesébe illő, reményt és valódi esélyt adó csodasuli. Pataki Katalin írása

Ezért a cikkért szerzőnk Minőségi Újságírásért-díjat kapott.

A csoda abban áll, hogy bekerülnek a környező településekről az iskolaköteles gyerekek, akik a kompetenciavizsgálatokon jóval az országos átlag alatti teljesítményt nyújtanak, majd 8 évvel később, végzősként eredményeik az országos átlag fölé emelkednek. Matematikából például a hetedikesek maguk mögé utasítják a budapesti és a megyeszékhelyi iskolák azonos évfolyamát. A továbbtanulási arány 100%-os, a gyerekek az elsők között jutnak be a választott középiskolákba, sőt az egyetemisták száma is örvendetesen nőni kezdett. „A gyerekeink sorsát nyolcadik után is követjük: megállják a helyüket. Vállalják magukat, van véleményük, és ki is állnak az érdekeikért. Nem egy volt diákunk a diákönkormányzatban vállalt szerepet.” Kovácsné dr. Nagy Emese igazgató (aki cikkünk megjelenése után Éva-díjban is részesült – a szerk.), aki érdemei elismeréseként tavaly november végén a Magyar Tudományos Akadémián vehette át az év legkreatívabb tanítójának járó Mentor-díjat, joggal büszke az iskola neveltjeire.

--pagebreak--

Innen szép nyerni
Van tehát egyrészt egy iskola, ahol a tanulók 68%-a hátrányos helyzetű, 5%-a állami gondozott és 7%-a sajátos nevelési igényű. A roma tanulók aránya folyamatosan emelkedik, mára 50% fölött van. Másrészt van egy Nemzeti Alaptanterv, melynek normál vagy átlagosnak mondott, szabvány gyerekekre álmodott szabvány elvárásait kellene teljesíteni a szabványból minden módon kilógó gyerekekkel. Na, erre mondják, hogy „innen szép nyerni”. Kovácsné dr. Nagy Emese 9 évvel ezelőtti igazgatóvá választása előtt töltött már annyi időt ebben az iskolában, hogy meggyőződjön róla: eredményt csak valamiféle módszertani forradalommal lehet elérni. A beíratott gyerekek roppant kevéske munícióval érkeznek, és batyujukban már ott nehezedik az ovis korban összeszedett másságtudat. Otthonról hozott jó példa nélkül, szegénységükben is megalázottan, önbizalomhiánnyal és motiválatlanul kerülnek az iskolapadba. Lehetetlen kiállni eléjük a táblához, utasításokat osztani nekik, leadni a tananyagot, majd dolgozatot íratni, értékelni és tájékoztatni a szülőket az erre rendszeresített füzetben. Hisz a probléma ott kezdődik, hogy eljön-e egyáltalán az iskoláig a gyerek, ha eljön, evett-e valamit tegnap dél óta, mosdott-e, hajlandó-e melléülni valaki, le lehet-e kötni bármivel a figyelmét, respektál-e bárkit, ha kap feladatot otthonra, van-e abban az egy szobában, ahol él, egy deszka, amire rápakolhatja a füzetét. Ha az iskola ezeket a körülményeket nem tudja figyelembe venni, sőt kezelni, akkor kár belefogni.

Mindenki jó valamiben
A hejőkeresztúri tantestület pedagógusai belefogtak. Rugalmasan és nyitottan magukba szívtak minden újat annak reményében, hogy ne eleve vesztes csatába induljanak, hogy választott hivatásuk ne merő kudarc legyen, hogy ne szürke arccal, tetszhalottként bolyongjanak az iskolafolyosókon, és hogy néhány év után ne bánják meg, az életüket is elunva, amiért valaha tanításra adták a fejüket. A nagy terv az volt: kialakítanak egy olyan tanítási-tanulási dramaturgiát, amelyben hamar otthonosan mozognak a gyerekek, kedvük lesz bejárni, sőt, az elején a pedagógusok akár el is mennek értük. Tudnivaló, hogy ezt a gyerekanyagot nem lehet begyömöszölni az ismert sztenderdekbe, szabtak hát nekik olyan kereteket, amelyben szabadnak és sikeresnek érezhetik magukat – szinte azonnal. Kovácsné dr. Nagy Emese igazgatónő szakmai irányításával egy itthon tanult, de Stanfordból adaptált módszertani csodafegyvert vetettek be, amit Amerikában eredetileg a spanyol ajkú diákok felzárkóztatására fejlesztettek ki. A Komplex Instrukciós Program (KIP) tökéletesen alkalmasnak bizonyult a hátrányos helyzetű gyerekek integrált oktatására. A módszer legfontosabb elve – „mindenki jó valamiben” – az összes gyereknek lehetővé teszi a képességei szerinti tanulást és a tudásszintjének megfelelő fejlődést. A módszer alkalmas a státuszproblémák kezelésére, a gyengébb tanulók felzárkóztatására – méghozzá a jó képességű, tehetséges tanulók elvesztése nélkül.

--pagebreak--

Az integráció trükkje: a kooperáció
Nem elég együtt üldögélni az osztályteremben, a különböző képességű és különbözőképpen szocializált gyerekeknek meg kell tanulni összedolgozni is. Olyan feladatokat kapnak, hogy csak együttes munkával, akár vita árán, egymás meggyőzésével, közösen kialkudva jöhet ki a jó megoldás. Vegyünk egy nagyon egyszerű példát. Matekóra, általános iskola harmadik osztály. A tanulók csoportban dolgoznak, minden csoportban van (kis túlzással) borotvaagyú számtanfenomén, és mindegyikben üldögél olyan is, aki úgy érzi, nem volt rendes ember, aki ezt a tudományt kitalálta. A gyengébb képességű feladata mondjuk százas számkörben összeadni két kerek számot. A jobbak osztanak, szoroznak, összeadnak, kivonnak, a legtehetségesebbek pedig már háromjegyű számokkal végzik a műveleteket. Ha mindenki kész, a végén növekvő számsorba kell rendezni a kapott eredményeket. Ez csak úgy sikerülhet, ha mindenki a saját, képességéhez mért feladatot hibátlanul teljesítette. A „végkifejletnél” ugyanolyan fontossá válik minden egyes megoldás, függetlenül a feladat nehézségi fokától. Együtt adják ki az egészet. Vagy ott van az aula falán (rögtön az első emeleti lépcsővel szemben) a Nagy Tengeri Montázskép. Egy hatalmas, közös alkotás, melyen az iskolának szinte minden tanulója munkálkodott! A kicsik köveket és tengeri növényeket rajzoltak rá, a nagyobbak egyre bonyolultabb formájú és színezetű víz alatti élőlényeket kreáltak, vágtak, ragasztottak: mindenki kedve és tehetsége szerint belerakta a magáét. Na de minden órán minden feladatot így kitalálni? Az óra minden mozzanatát ennek szellemében megalkotni? Mindenkit minden órán sikerélményhez juttatni? Minden új anyagot eljátszva, eltáncolva, csoportmunkában, közösen felfedezve tálalni? Hol képes ma Magyarországon egy tanár ennyi extra erőfeszítést belevinni minden egyes óra megtervezésébe? Hejőkeresztúron, például.

Abalone és társai
Az eredmények vitán fölül igazolják, hogy ha a pedagógus megfelelő eszközökkel, adekvát metodikával közelít a problémához, akkor minden csepp befektetett energia és pénz busásan megtérül. A táblásjátékok megvásárlása, a kötelező tanórai és a nem kötelező tanórán kívüli logikai- és táblajáték-foglalkozások bevezetése és erre egy külön terem létrehozása például nagy ötlet volt, hisz több ismert bajt is orvosol egyszerre. Ha az iskola fő célkitűzései között szerepel a gyerekek értelmi képességének fejlesztése, a szabad idő igényes, tartalmas eltöltése, a társas élet, a szocializációs készségek erősítése, a kombinatorikai, stratégiai és intuíciós érzék fejlesztése, a rendszeres megmérettetés, a versenyzés és a hagyományápolás, akkor egyszerű, mint a meleg leves: játsszunk! Az emberiség legnagyobb szellemi alkotásai közé tartoznak a táblajátékok: sakk, backgammon, tamba, pylos, blokus, abalone és a többiek. A játékban részt vevő gyerekek megtanulják a pontos, kitartó, fegyelmezett munkát, törekednek az önellenőrzésre, és képesek lesznek a várható eredmények becslésére. Megfelelő és szakszerű gyakorlás esetén pedig még az is megtörténhet, hogy országos bajnokságokat nyernek. Az iskola színeiben induló diákok például évek óta verhetetlenek amőbában.

--pagebreak--

Pályázni, pályázni, pályázni
Pénzkérdés? Persze, az is. Fontos, hogy szép legyen az iskola: ízléses, tiszta, kulturált. Fontos, hogy lehessen ingyen az ebéd, és ne kelljen mindennap minden osztálynak egy kilométert gyalogolni érte a község másik végébe. Fontos, hogy ne kelljen fizetni tankönyvért, különóráért. Fontos, hogy jusson mindenkinek számítógép, hogy legyen pénz könyvekre, színházra, kirándulásra, tornateremre, fűtésre, világításra. A fenntartó szegény, nincs más, mint kitanulni a pályázatírás csínját-bínját, és becsatornázni azokat a bizonyos uniós, integrációra szánt pénzeket, mert ha valahol, itt biztosan jól hasznosulnak.
Nagy Emese igazgatónő a pénzszerzésben is fáradhatatlan és kérlelhetetlen. Mindenre pályázik, büszke, hogy oktatási birodalmának felépítéséhez (melynek ma már része az óvodai nevelés is) egészen tavalyig egy fillérnyi támogatást nem kért az önkormányzattól. Tudja, hogy olyan kincs van a kezében, amit nem lehet veszni hagyni. Tovább kell adni országszerte a tudást, ami Hejőkeresztúron szerencsésen koncentrálódott és kiforrott. Ma saját, képességéhez mért feladatot módszertani újításaival és kimagasló eredményeivel már elérte, hogy iskolája az oktatási integrációs hálózat és a Miskolci Egyetem bázisintézménye lett, és kiérdemelte a Nemzeti Tankönyvkiadó mintaiskolája címet. Szinte mindennap érkezik hozzá egy-egy szakmai látogató csoport nemcsak itthonról, hanem Európa más tájairól is. Tapasztalatairól és fejlesztéseiről folyamatosan beszámolót kér a Stanford Egyetem San Franciscó-i központja. Kürti Sándor üzletember pénzzel is támogatja azt a H2O (Hátrányos Helyzetűek Oktatása) elnevezésű projektet, amelyben a résztvevők arra szövetkeztek, hogy néhány év, de maximum egy röpke évtized alatt minden olyan általános iskolában, ahol a gyerekek összetétele a hejőkeresztúriéhoz hasonló, kiképzik a tantestületet a módszer alkalmazására.

Sikerre ítélve
Egyetlen esélyünk, hogy egymással szót érteni tudó generációk nőjenek fel, ha megtanítjuk őket együttműködni, együtt gondolkodni. Minden iskolának abban van óriási felelőssége, hogyan fejleszti a gyerekek képességeit, önértékelését, önbizalmát, illetve hogyan moderálja a gyerekek egymáshoz és a felnőttekhez való viszonyát. A gyereknek hinnie kell abban, hogy az elé állított feladatokat meg tudja oldani. Meg kell tapasztalnia, hogy kérhet és kaphat értelmes segítséget a társától. Meg kell élnie, hogy nincs magára hagyva, hogy ő is jó valamiben, és ő is bele tud adni a nagy közösbe. Ez pozitívan hat az önbecsülésére, amely nagy támasza a tanulmányi előrehaladásnak, és az életben való boldogulásnak. Minden sikernek – jelentkezzen az iskolai élet bármely területén – a jellegzetessége, hogy a gyerek hite megerősödik önmagában. Az a tanuló, aki sikert él át, úgy érzi, hogy még egyéb nagy tettek végrehajtására is képes lesz. És ez az igazi motiváció.

Fotó: IV. Béla Körzeti Általános Iskola és Óvoda

Egy másik cikkünk, amely Minőségi Újságírásért-díjat kapott:„Egy nap se jó itt bent."Katt ide.